Jelenlegi hely

Virágzik a nárciszmező – Újra lesz Nárcisznap Babócsán

Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb nárciszmezejének virágzása alkalmából április 30-án Babócsán.

A pandémiás szünetek után idén megtartják a Nárcisznapot. A szervező Babocsáért Egyesület adta hírül, hogy a Somogy megyei település Basa-kertjében immár huszonnegyedik alkalommal várják a páratlan látványosság iránt érdeklődőket.

A népszerű egynapos fesztivál programjai között lesz nárciszfutás, főzőverseny, játszóház, kézművesek vására, légvár, egy törökkori végvári hagyományőrző csoport bemutatója, táncelőadás és több koncert is.

A rendezvény helyszíne, a Basa-kert onnan kapta a nevét, hogy a história szerint a török hódoltság idején területét a helyi basa ültette be nárcisszal háremhölgyei gyönyörködtetésére.

Azóta évszázadokon át minden tavasszal – tömegesen április végén, május elején – csillagos nárciszok sokasága nyílik, néhány napra beborítva, illatfelhőbe burkolva a község határában található, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által védetté nyilvánított mezőt.

A nárciszokok kívül érdekes kultúrtörténeti emlékek is vannak a területen. A Basa-kert az egykori Árpád-kori település, később a középkori mezőváros, végül a török település 1980-as években feltárt, majd visszatemetett maradványait rejti. Itt volt Somogy megye legnagyobb alapterületű földvára. Az egykori épületek közül csak a gótikus Szent Egyed-plébániatemplom kb. 1,5 m magasságú falazata látható, valamint egy fürdő maradványai.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hátizsák

Hátizsák

„Június volt s ujjongtunk, nincs tovább…” Hosszú évekig június közepe táján Dávid is átérezte az Ady-vers üzenetét, várva a „szabad mellű” örömöket ígérő vakációt. A gimnázium hat évének legutolsó tanítási napján viszont nem volt ujjongás. Valami véget ért. Eljött a búcsúzás ideje.
Nem akar több gyereket? Akkor "kikapjuk"!

Nem akar több gyereket? Akkor "kikapjuk"!

Már négy éve nem lenne méhem, ha a nőgyógyászom lesújtó mondatai után nem találok rá véletlenül az inteneten a mióma embolizáció lehetőségére.
Min múlik gyermeked sikere?

Min múlik gyermeked sikere?

Saját magunkról alkotott hiedelmeink befolyásolják a személyiségünkről alkotott képünket, illetve, hogy mit akarunk és mit tudunk elérni az életünkben. Gondolkodásmódunk hatással van teljesítményünkre, motiváltságunkra. Sokan azt gondolják, hogy a tehetség, az intelligencia alapvetően garantálja a sikert. Bizonyosan nagy hatása van, de csak ezen múlhat, hogy ki mire viszi az életben?
A jó szó öröme

A jó szó öröme

Hiánycikk. Semmibe sem kerül, mégis nagyon sokat ér. Nélküle nehezen lehetne túlélni a hétköznapokat.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére