Jelenlegi hely

Te mi leszel, ha nagy leszel? Tűzoltó, mentős, vagy inkább rendőr?

Izgalmas szakmai bemutatók, szórakoztató, interaktív programok, szimulációs játékok és értékes nyeremények várják a családokat két áprilisi hétvégén, a Camponában.

„Mi leszel, ha nagy leszel?” Hányszor hallottuk ezt a kérdést gyerekkorunkban a felnőttektől, és hányszor hallják a mai fiatalok is. Ők azonban szerencsésebb helyzetben vannak, számukra a válasz könnyebb lehet, hiszen sokkal több helyről értesülhetnek, ha egy-egy szakma iránt érdeklődnek. Erre ad most remek lehetőséget a Campona is, ahol áprilisban (április 13-14., valamint április 20-21.) két hétvége is arról szól majd, hogy a gyerekek minél közelebbről megismerkedjenek a tűzoltók, a mentők és a rendőrök áldozatos munkájával.

Izgalmas virtuális játékok

Azt mindannyian tudjuk, hogy játékos tanulás közben marad meg a legtöbb tudás, ami bizony a mai gyerekeknek interaktív formában megy a leginkább. Erre a Campona is gondolt, ezért is lesz igazán izgalmas a „Mi leszel, ha nagy leszel?” című programsorozat. A szervezők ugyanis egy olyan központi installációval készülnek, amelynek köszönhetően játékos feladatokon keresztül lehet majd megoldani nyomozói feladványokat, de az igazán vállalkozó kedvű gyerekek „tüzet” is olthatnak, vagy akár kisállatokat is menthetnek, miközben fontos ismereteket szerezhetnek a tűzvédelemről. És, ha már a legkisebb lurkóknál tartunk, akkor számukra igazi kreatív elfoglaltságot jelent majd az a kézműveskedés, amelyen rendőrjelvényt, vagy akár tűzoltó sisakot is készíthetnek, és persze az arcfestés, valamint a csillámtetoválás sem marad el. Sőt! Egy szimuláció segítségével – a virtuális valóságnak és persze a VR szemüvegnek köszönhetően – azt is megismerhetik, hogy a mentők miként tudnak eljutni mentőhelikopterrel egy sebesülthöz. Aki pedig szeretne, jelmezbe bújhat, amiről  fotó is készül, ezáltal egy életre szóló emlék marad, erről a felejthetetlen és tartalmas élményről.

Ez pedig a való világ

Természetesen a rendőrség és a tűzoltóság is kivonul a helyszínre, a Campona épülete előtti parkolóba, ahol a szakemberek olyan bemutatóval készülnek, ami garantáltan lenyűgözi majd a gyerekeket. Például közelebbről is meg lehet nézni egy rendőrautót, vagy egy rendőr motor szimulátor, a tűzoltóság képviselői pedig oltófallal várják a vendégeket, ami még a legkisebbek számára is tökéletesen szimulálja a tűzoltást.

Minden kérdésre választ kaphatunk

Érdemes lesz tehát ellátogatni a gyerekekkel a Camponába, ahol részletesen kiderül majd, mit takar a tűzvédelem, az egészségügyi ellátás vagy a rendőri munka, miről is szólnak pontosan ezek a valódi életpályák, és miért töltenek be olyan fontos szerepet a társadalmunkban. A rendezvény során pedig bárki felteheti a kérdéseket az adott szakmák képviselőinek, azzal kapcsolatban, hogy például milyen is igazi bűntényeket megoldani, vagy hatalmas lángok ellen küzdeni.

Támogassuk a mentők áldozatos munkáját

Bár ez a két hétvége elsősorban a szórakozásról és a tanulásról szól, arról sem szabad megfeledkezni, hogy a mentők felelősségteljes munkája sokszor egyáltalán nem veszélytelen. Gyakran kerülnek emberpróbáló feladatok elé, és ilyenkor nincs mese, meg kell oldaniuk ezeket a nehéz helyzeteket. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy támogassuk az Országos Mentőszolgálat Alapítvány munkáját, amit most, a gyermekprogramok során, adományozással valósíthatunk meg. A feladatunk csupán annyi, hogy a Campona épületében kihelyezett automatán keresztül, egy érintéssel fizetjük ki az általunk választott összeget – és tudjuk jól, hogy sok kicsi, sokra megy.

Nagy nyeremények: a felnőttek sem maradnak ki a játékból

A sok-sok játék és a szórakoztató gyerekprogramok mellett érdemes szerencsét próbálniuk a felnőtteknek. A rendezvény két hétvégéje alatt ugyanis, 50 000 forintos Campona Ajándékkártyát nyerhetnek azok, akik részt vesznek a helyszíni eseményeken, megosztanak ezekről egy-egy képet vagy videót az Instagram felületükön, és megjelölik a Campona fiókját.

A kampány teljes ideje alatt (április 3-28.) pedig, 10 000 forint feletti vásárlás esetén, minden vevő feltöltheti az AP kódját a Campona weboldalára. Aki ezt megteszi, helikopteres élményprogramot, 100 000 forint összegű Campona Ajándékkártyát vagy 50 000 forint értékű KockaPark ajándékcsomagot nyerhet. Ezt az áprilisi időszakot tehát nem érdemes kihagyni, mindenkinek megéri végigjátszani!

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére