Jelenlegi hely

Szeptembertől 1500 iskolába jutnak el a készülő kísérleti tankönyvek

Kaposi József elmondta, hogy a 4,6 milliárd forintos uniós támogatással megvalósuló programban szereplő új tankönyvekből próbaképpen egy évig fognak tanítani az ezt vállaló iskolák, és a könyveket a beérkező észrevételek alapján átdolgozzák, fejlesztik.

Szeptembertől 1500 iskolába jutnak el a készülő kísérleti tankönyvek, és mind a tankönyvek, mind a hozzájuk kapcsolódó digitális oktatási tananyagok, kiegészítő feladatok elérhetők lesznek a nemzeti oktatási portálon is - mondta el Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója egy hétfői sajtóbeszélgetésen Budapesten.

A főigazgató hozzátette: a programban részt vevő iskolák tanárai augusztus 20-ig minden szóban forgó tankönyvből megkapják tanári példányukat, és ezek elérhetők lesznek elektronikusan is a portálon.

"Az új generációs tankönyvek átmentet jelentenek a papíralapú világból a digitális világba" - mondta a főigazgató, hozzátéve, hogy eddig nem volt ilyen mérvű államilag támogatott tankönyvfejlesztés.

Kaposi József beszámolt arról, hogy jobb, hatékonyabb, gyerekbarát könyveket szeretnének létrehozni, amelyek sok módszertani újdonságot tartalmaznak, interaktívak, jobban motiválnak a tanulásra, így jelentősen eltérnek a megszokott tankönyvektől.

Kérdésre a főigazgató elmondta, hogy az 1-2. évfolyam magyar, matematika, az 5. és 6. évfolyam magyar, matematika, természettudomány, történelem és erkölcstan, valamint a 9-10. évfolyam magyar, matematika, történelem tantárgyak kísérleti tankönyvei készültek el, továbbá a hozzájuk tartozó feladatgyűjtemények és munkafüzetek.

Kojanitz László, az OFI szakmai vezetője elmondta, hogy "a száraz tananyag" helyett inspiráló környezet kialakítása volt a cél, figyelembe vették a korosztályokra jellemző szövegértési szintet, szókincset és tudást is, és a tanulási motivációt is szerették volna erősíteni.

A tankönyvek felépítése, illetve a digitális tananyagok tanulóközpontúak, egy-egy téma után interaktív feladatok vannak, tehát az anyag leadása után rögtön mérhető a tudás. Az új kísérleti tankönyvek fejlesztésénél cél volt a gyerekek motivációjának erősítése a tanulásban, és az is, hogy segítséget nyújtsanak a pedagógusoknak az óra felépítéséhez.

A beszélgetésen elhangzott többek között, hogy az anyanyelv és irodalom tankönyvekben a klasszikus szerzők mellett sok kortárs szerző is helyet kapott, és kísérletet tesznek arra, hogy mozifilmeken keresztül ismertessék és szerettessék meg ezzel a korosztállyal a klasszikus műveket, különböző filmelemzések segítségével.

Németh György tanszékvezető egyetemi tanár, aki a történelemkönyvek megírásában segédkezett, elmondta, a korábban általa olvasott tankönyvek "szamárságokkal, hibákkal vannak tele", ezeket a hibákat korrigálták. Megjegyezte, hogy a kilencedikesek már a Seuso-kincsek történetéről is tanulhatnak.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Az elmúlt évtized fogyókúrás trendjei valóban izgalmas változásokat hoztak az egészségtudatos életmód terén. Az egyes évek kulcsszavai jól bemutatják, hogy a fókuszpontok hogyan változtak a fogyasztói igények és a tudományos eredmények hatására. A „tiszta étkezéstől” kezdve a mikrobiomot célzó diétákig minden trend valamilyen új perspektívát adott az életmódváltáshoz és fogyáshoz.
Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére