Jelenlegi hely

Ombudsman: az iskola nem utasíthatja el a körzetéhez tartozó gyerekeket

A kötelező felvétel valóban kötelező - állapította meg az ombudsman.

Az ombudsman szerint a kötelező felvételt biztosító iskolának minden esetben fel kell vennie a felvételi körzetében élő gyereket, az iskola fenntartójának pedig biztosítania kell a létszámnak megfelelő számú osztály indítását - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint egy panaszos azzal fordult Székely László alapjogi biztoshoz, hogy gyermekének felvételi kérelmét elutasította a felvételi körzetben lévő általános iskola helyhiányra hivatkozva. Az ombudsmani vizsgálat feltárta, hogy azért nem vehették fel a gyereket, mert a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) - az iskola fenntartója - nem tette lehetővé a körzet gyermeklétszámának megfelelő számú osztály elindítását.

Az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy ehhez a jogsértő helyzethez járult hozzá az iskola igazgatójának önkényes elutasító döntése, amelyet a törvényes működésért felelős fenntartó is jóváhagyott.

A jelentésben az áll, hogy a kormányhivatalnak a tanköteles korú gyermekek várható létszámát figyelembe véve úgy kell kialakítania az iskolák felvételi körzetét, hogy az intézmények el tudják látni feladataikat, az intézményvezetők eleget tudjanak tenni felvételi kötelezettségüknek. A fenntartónak pedig úgy kell megszerveznie az ellátást, hogy az iskola minden olyan jelentkezőt fel tudjon venni, akinek a felvételét jogszabályok előírják, ugyanakkor az osztálylétszámra vonatkozó rendelkezések se sérüljenek. Az alapvető jogok biztosa kiemelte, hogy a fenntartó nem mentesülhet jogi kötelezettségei alól. Ellenkező gyakorlat esetén nemcsak a tankötelezettség szenved csorbát, hanem a gyermekek és a szülők alapvető joga is - írták.

A jelentés azt is rögzíti, az iskola igazgatója arra sem hivatkozhat a körzetbe tartozó gyermekek jelentkezésének elutasításakor - mint tette ezt a panaszos esetében -, hogy a külön élő szülők nem nyilatkoztak a szülői felügyelet gyakorlásáról.

Az ombudsman felkérte Hanesz Józsefet, a Klik elnökét, hogy a panaszos ügyében tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Székely László azt is kezdeményezte, hogy a szervezet vezetője vizsgálja felül az iskolai beiratkozásnál megkövetelt, a szülői felügyeleti jog gyakorlásával kapcsolatos iskolai eljárásokat. A vizsgálat által érintett szervek vezetőitől pedig azt kérte, hogy a jövőben a jelentésben foglaltaknak megfelelően járjanak el.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére