Jelenlegi hely

Napfogyatkozás - Vigyázzunk a szemünkre!

Súlyos szemkárosodást, akár vakságot is okozhat, ha valaki szabad szemmel nézi a Napot - figyelmeztet az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala a pénteki napfogyatkozást megelőzően.

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a napszemüveg, a filmszalag, a fényképészeti szűrő, a polárszűrő, a kompaktlemez (CD) és a kormozott üveg sem nyújt megfelelő védelmet, illetve távcsövön, látcsövön vagy fényképezőgépen keresztül is kockázatos figyelni a pénteki csillagászati jelenséget.

Az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet tanácsa szerint a napfogyatkozás megfigyelésének legbiztonságosabb módja a Nap kivetített képének közvetett nézése. Ez legegyszerűbben a camera obscura elvén alapuló kivetítéssel érhető el: egy kartonlapba kisméretű lyukat készítünk - például gombostűvel - és a Nap képét ezzel vetítjük ki egy fehér papírlapra. Ezzel a módszerrel egyszerre többen is, veszélytelenül megfigyelhetik a jelenséget.

A szakértők szerint azokat a kisgyermekeket, akik még nem képesek felmérni a Napba nézés veszélyeit, a jelenség ideje alatt lehetőleg olyan fedett helyre kell vinni, ahol nincs lehetőségük védtelen szemmel a Napba nézni - olvasható az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A Nap közvetlenül csak speciálisan erre a célra készült szűrőszemüvegekkel nézhető, ám ezeket is csak akkor szabad használni, ha biztosan megfelelő védelmet nyújtanak. A szakemberek szerint a szűrőszemüveg viselése előtt figyelmesen el kell olvasni a használati utasítást, meg kell győződni arról, hogy a szemüveg rendelkezik-e megfelelő minősítéssel, illetve, hogy nem sérült-e a szűrő.

Megfelelő szűrőn keresztül a Napnak elég halványan, az égnek teljesen feketén kell látszania, ha nem így van, akkor nem szabad használni a szemüveget. Optikai eszközökkel - távcső, látcső, fényképezőgép - soha nem szabad a Napot nézni, akkor sem, ha az ember szűrőszemüveget visel.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Az elmúlt évtized fogyókúrás trendjei valóban izgalmas változásokat hoztak az egészségtudatos életmód terén. Az egyes évek kulcsszavai jól bemutatják, hogy a fókuszpontok hogyan változtak a fogyasztói igények és a tudományos eredmények hatására. A „tiszta étkezéstől” kezdve a mikrobiomot célzó diétákig minden trend valamilyen új perspektívát adott az életmódváltáshoz és fogyáshoz.
Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére