Jelenlegi hely

Minden gyermeknek kötelező bölcsődei, óvodai és iskolai ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak

Minden gyermeknek kötelező bölcsődei, óvodai és iskolai ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak a koronavírus-járvány ideje alatt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-vel.


Nemcsak a közvetlenül a veszélyhelyzetben érintett területeken dolgozók kérhetik az ügyeletet, hanem mindenki, aki munkahelyére bejárva dolgozik, és nem tud gondoskodni gyermeke felügyeletéről - emelte ki az államtitkár.


Emlékeztetett: az önkormányzatok nem kérhetnek pénzt az ügyeletért, annak ideje alatt az étkezést is biztosítaniuk kell, egy csoportban legfeljebb öt gyerek lehet, a szülőknek pedig csak nyilatkozniuk kell arról, hogy tudomásuk szerint nem fertőző beteg a gyerekük. Orvosi igazolásra tehát nincs szükség - hívta fel a figyelmet Novák Katalin.
Tudatta, hogy a bölcsődei és óvodai ügyeletben foglalkoznak is a gyerekekkel, az iskolában pedig a digitális oktatáshoz eszközöket biztosítanak a tanulóknak, minden intézményben fertőtlenítenek, betartják a közegészségügyi előírásokat, és a dolgozók megfelelő védőfelszereléseket kapnak.


Fotó: koronavirus.gov.hu


Az államtitkár tájékoztatott arról is, hogy a munkaadók munkahelyi gyermekfelügyeletet szervezhetnek a dolgozóik 14 év alatti gyermekeinek reggel 6 és este 6 óra között. A munkaadónak csak bejelentési kötelezettsége van, a gyermekfelügyeletet biztosító személy alkalmazása után adókedvezményt kap, a szülőknek pedig ebben az esetben is nyilatkozniuk kell arról, hogy gyermeküknek nincs fertőző betegsége - tette hozzá.
Novák Katalin azt mondta: a cél az, hogy mindenki biztonságban tudhassa a gyermekét, és semmi se akadályozza azt, hogy helytállhasson a munkahelyén.

Novák Katalin azt mondta, hogy a járvány miatt a települések polgármestereinek döntése alapján a bölcsődék és óvodák körülbelül felét zárták be, és jelenleg a bölcsődés és - óvodáskorú gyerekek csak három százalékánál élnek ezzel a lehetőséggel.

Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére