Jelenlegi hely

Mesterségek Ünnepe a budai Várban

Augusztus 19. és 21. között 36. alkalommal rendezik meg a Kárpát-medence legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A hajdani vásárok hangulatát idéző családi fesztivál a budai Vár legszebb terein és utcáiban lesz. A látogatók bepillanthatnak a látványműhelyekbe, sőt ki is próbálhatják az egyes mesterségek kézműves fortélyait. Az állami ünnepség részeként a rendezvény ingyenesen látogatható.

A kihagyhatatlan családi fesztiválon kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a számukra kedves mulatságot. 

A tartalmas kikapcsolódásra vágyók itt úgy érezhetik magukat, mintha kiszakadva a mindennapokból egy középkori forgatagba csöppentek volna, ahol kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek utánozhatatlan hangulatot.

A fesztiválon nem csak megcsodálni és megvásárolni lehet a népi kézműves portékákat, de a közel száz látványműhelyben megismerkedhetnek a látogatók az ősi szakmák rejtelmeivel, bepillantást nyerhetnek a Kárpát-medence kézműves közösségeink munkájába.

A Mesterségek Ünnepét idén mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg.

A legkisebbeket gyerekprogramokkal, népi gyerekjátszókkal, a régi idők népi játékaival, a felnőtteket divatbemutatóval, táncházzal és Folk-kocsmával várják a budai Vár polgárvárosi részén, a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában és a Szentháromság téren keresztül a Dísz térig.

A díszvendég Dél-Korea lesz, a látogatók bepillantást nyerhetnek a dél-kelet ázsiai ország sokrétű kulturális örökségébe. A koreai kézműves mesterek műhelyeiben a hagyományos népi mesterségekkel: kalligráfiával, templom- és népi festészettel, koreai foltvarrással, pirográfiával, kerámiaművészettel és papírfonással ismerkedhetnek meg a látogatók.

Az ecsettel készült kalligráfiai alkotások mellett az érdeklődők megcsodálhatják a koreai palotákat és templomokat díszítő dancheong (dáncshán) festést. A mesterek bemutatják a selyem és hócsalán anyagok szabásánál keletkező hulladék hasznosításának évszázados technikáját, a jogakbo (csogakbo) foltvarrás művészetét, valamint a jiseungot (csiszung), azaz az eperfa kérgéből készült hanji (hándzsi) papírfonást.

A kézműves programok mellett színpadi produkciókkal is készül a Koreai Kulturális Központ: a nagyszínpadon naponta két alkalommal látványos showműsorral, tradicionális hangszerekkel, magukkal ragadó táncokkal és ritmusokkal varázsolják el a dél-kelet ázsiai ország rajongóit.

A divat iránt érdeklődők divatbemutatón csodálhatják meg a szemet gyönyörködtető koreai népviseleteket, a hanbokokat. Akik pedig a koreai gasztronómiai iránt érdeklődnek, azok a street food standokon kipróbálhatják az egyszerre csípős, savanyú, sós, keserű és édes fogásokat.

A fesztivál kiemelt témáját a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják. Lesz többek között kopjafafaragás, teknő-, fakanál-, szék-, furulya- és kéregedény-készítés, kapuoszlop-faragás és zalai pásztorlegyező-faragás is. Bemutatják a különböző fafaragó díszítő technikákat, az ékrovásos technikát, a spanyolozást, a domború faragást és a karcolozást.

A Szentháromság téri nagyszínpadon fellép többek között Navratil Andrea és zenekara, Szokolai Dongó Balázs, valamint a MazsiMó - GipsyMó, és A falu című műsorát mutatja be a Fitos Dezső Társulat. A Hagyományok Háza Dísz téri Fabatka Porta népi játszótéren bábszínházzal, ölbéli játékokkal, mesemondókkal, gyerekkoncertekkel és tánctanítással és kézműves foglalkozásokkal várják a legkisebbeket.

A Tóth Árpád sétányon a Folk-kocsmában lesz táncház, több előadás és mesemondás is, egész nap kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek vásári hangulatot. Augusztus 20-án kenyéráldással és a mesterek felvonulásával köszöntik Szent István napját és az új kenyér ünnepét.

Az állami ünnepség programsorozat részeként a rendezvény ingyenesen látogatható.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Őszi kreatívkodások

Őszi kreatívkodások

A következő hetekre még jó időt mondanak - használjátok ki a jó időt termések gyűjtésére, hogy a hűvösebb, esősebb őszi napokon aztán együtt alkothassatok!
Anyai bűntudat, meg amit akartok

Anyai bűntudat, meg amit akartok

Van az úgy, hogy a szakember is csetlik-botlik... ;-) Elrontja, elfelejti, elbizonytalanodik, megkérdőjelezi magát, sőt segítséget is kér. Kis-Kovácsné Vancsa Barbara írása.
A lelkét is tápláld! – 30 megerősítő szülői mondat

A lelkét is tápláld! – 30 megerősítő szülői mondat

A pozitív megerősítések, dicsérő szavak a felnőtteknek is fontosak, de a gyerekeknek szárnyakat adnak, növelik az önbizalmukat. Néhány egyszerű szó, mondat, amit érdemes kipróbálni. A szokásos kérések, fegyelmezések után íme a pozitív lista:
Színes Állatvilág Rajzpályázat

Színes Állatvilág Rajzpályázat

Pályázat típusa: alkotópályázatBeküldési határidő: 2023. október 1.Korcsoport: 4 - 12 éves gyerekeknek

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére