Jelenlegi hely

Melyiket a kilenc közül? – Cirkuszi karácsonyi mese Jókai Mór novellája alapján

A Fővárosi Nagycirkusz összművészeti produkciója segít ráhangolódni a legszentebb családi ünnepre és kiszakadni a mindennapok rohanásából. Egy felejthetetlen karácsonyi mese az egész családnak lenyűgöző artista produkciókkal, ismert magyar színművészekkel, fülbemászó dallamokkal és egy megható történettel.

Varázslatos karácsonyi műsor a Fővárosi Nagycirkuszban

A Fővárosi Nagycirkusz egy különleges karácsonyi ajándékkal készül szeretett közönségének: Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül? című novellája alapján készült karácsonyi mesében harmonikus szinergiában jelenik meg a cirkuszművészet, a zene, az ének, a színház-és a bábművészet.

A Jászai Mari-díjas Fekete Péter rendezésében és Rátkai Erzsébet érdemes művész jelmezeivel egy varázslatos világba csöppenünk, ahol a legfontosabb értékek kelnek életre a cirkusz-és a társművészetek által.

János mester szerepében a Nádasdy Kálmán-díjas Szomor György színművész látható, a Szomszédot Faragó András színművész alakítja. A Fővárosi Nagycirkusz évekkel ezelőtt, többször is műsorra tűzött Lúdas Matyi a cirkuszban című első, saját összművészeti darabjához hasonlóan a Melyiket a kilenc közül? előadás is bővelkedik látványos díszletekben.

Feltűnik például egy élethű bábelefánt, egy zeppelin, egy óriási karácsonyfa, egy hőlégballon, óriási legyezők a szereplőkre applikálva, amelyeken mozgóképek elevenednek meg vagy éppen különleges forgó londzsokban alászálló angyalok. A darabhoz Szakál László zenekarvezető és Pál Dániel Levente dramaturg saját dalokat írtak, melyek közül több orgonán csendül majd fel.

Melyiket a kilenc közül?

Élt egyszer egy szegényember a nagy Pestvárosban, kilenc gyermekét egyedül nevelte. Mind a kilenc tehetséges és okos volt, de hát még gyermekek voltak, és a szegényember minden munkát elvállalt, hogy nekik minél szebb és gondtalanabb gyermekkoruk legyen, tudja őket ruházni, taníttatni, rendes és jóravaló embert tudjon belőlük nevelni.

Jött aztán egy gazdagember, és alkut ajánlott a szegényembernek: ha az egyik gyermekét odaadja neki, tejben-vajban fogja füröszteni, neki mindent megad, drága ruhákat és még drágább játékokat, külföldi tanulmányokat és menő sportautókat, a földi gazdagság ezer és ezer kincsét. Nem volt hát más dolga a szegényembernek, csak annyi, hogy kiválassza kilenc drága gyermeke közül azt, akit elvihet magával a gazdagember örökre.

Karácsonyi cirkuszi műsorunk a legnagyobb magyar író, Jókai Mór (1825–1904) Melyiket a kilenc közül? című elbeszélése alapján készült. Az eredeti történetet még univerzálisabbá tesszük, nemcsak a cirkusz látványos közegébe emeljük át, hanem védő angyalokat és áskálódó ördögöket is megidézünk: a kozmikus csata pedig egy ember és gyermekei lelkéért zajlik.

Mi ér többet: a becsület vagy sok arannyal töltött zsák? A nehéz sorsú tisztesség vagy a könnyű ajánlatra önmagunk fel- és eladása? A belső értékek vagy a talmi csillogás? A család vagy a karrier?

Melyiket a kilenc közül? című műsorunk a csábításról és a tisztességről, az alázattal és szorgalommal elérhető boldogságról és a nagy sorscsapások között is mindent legyőző összetartásról szól. Arról, hogy belső értékeink minden körülmények között többet érnek, mint a pénz, a hatalom és az ördöggel kötött szerződés.

Egy felejthetetlen karácsonyi mese az egész családnak lenyűgöző artista produkciókkal, ismert magyar színművészekkel, fülbemászó dallamokkal és egy megható történettel.

2022. október 15 – 2023. január 8.

Fővárosi Nagycirkusz, 1146 Budapest, Állatkerti krt. 12/a

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére