Jelenlegi hely

Március 6.: a logopédia európai napja

Fórumokkal, interaktív programokkal, beszédszűréssel és tanácsadással várják az érdeklődőket a logopédia európai napja alkalmából, amelyet március 6-án tartanak - közölték a szervezők hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Cserháti Péter, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatója elmondta, sajnos sokkal kevesebb logopédus szakember dolgozik és sokkal kevesebb ember jut ellátáshoz, mint ami indokolt lenne, de az európai nappal fel lehet hívni a figyelmet az ellátás ezen fontos szegmensére.

Fehérné Kovács Zsuzsanna, a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy ebben az évben a szerzett idegrendszeri zavarok miatt kialakult beszédzavarok témaköré épül. Mint mondta, kétszázezer embernek kellene valamilyen formában terápiát nyújtani, közülük 40-50 ezren vannak azok, akiknek a beszéde is akadályozott.

Mosányi Emőke, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat megbízott főigazgatója elmondta, a szakszolgálat szakemberei évente negyvenezer gyermeket szűrnek, a tapasztalatok szerint évről évre nő azok száma, akik valamilyen ellátást igényelnek, nagyjából a megvizsgált gyermekek fele.

Fontos felhívni a figyelmet, hogy minél több beszéd-, nyelvi és kommunikációs zavart szüntetnek meg gyermekkorban, annál nagyobb az esély, hogy felnőttkorban már nem lesz probléma a beszéddel. Hozzátette: nemcsak a komoly beszédkórképekkel foglalkoznak, hanem beszédtechnikai fejlesztéssel is.

Mosányi Emőke az MTI-nek elmondta, napjainkra igen jól fejlett az orvosi diagnosztika és eszközpark, ez is az egyik oka, hogy több gyermeket szűrnek ki a vizsgálatok alatt.

A szakember elmondta, a szülőknek akkor kell aggódniuk, ha a gyerek 2,5 éves kora körül még nem beszél, ekkorra ugyanis a gyerek már rendelkezik szókinccsel, ötven aktív szót használ. Óvodás korban arra érdemes figyelni, hogy a gyerek hogyan fejezi ki magát, a nyelvtani szabályokat viszonylag jól alkalmazza, jó szövegértéssel. Hozzátette, ha a szülőnek bármi aggálya lenne, a pedagógiai szakszolgálat tagintézményeihez fordulhat.

A logopédia európai napja alkalmából a szakszolgálat 24 tagintézménye nyílt nappal várja a szülőket, pedagógusokat és szakembereket, ahol fórumokkal, interaktív programokkal, beszédszűréssel és tanácsadással fogadják az érdeklődőket.

Március 6-a 2004 óta a logopédia európai napja az Európai Unió Logopédusainak Állandó Bizottsága kezdeményezésére. Magyarországon 2012-től tartanak ezen a napon rendezvényeket, amelyek célja, hogy felhívják a figyelmet a kommunikációs zavarok sokféleségére és azoknak az egészségre, az életminőségre gyakorolt hatásaira, valamint a logopédiával kapcsolatos kérdésekre.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Az elmúlt évtized fogyókúrás trendjei valóban izgalmas változásokat hoztak az egészségtudatos életmód terén. Az egyes évek kulcsszavai jól bemutatják, hogy a fókuszpontok hogyan változtak a fogyasztói igények és a tudományos eredmények hatására. A „tiszta étkezéstől” kezdve a mikrobiomot célzó diétákig minden trend valamilyen új perspektívát adott az életmódváltáshoz és fogyáshoz.
Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére