Jelenlegi hely

Már lehet pályázni az ingyenes balatoni táborozásokra

Az iskola végétől augusztus végéig tart a tábori szezon a balatoni Erzsébet táborokban. Már elindult a pályázati időszak, április 8-ig lehet beadni a pályázatokat, hogy Zánkán vagy Fonyódligeten töltsenek a gyerekek egy hetet a nyárból!

Június 19-től augusztus 26-ig nyári, ottalvós Élménytáborok várják az iskolásokat a felújított zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborokban. A szervező Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (Erzsébet Alapítvány) az Erzsébet Táborok táboroztatási programban,

állami támogatással biztosítja a szállást, a napi ötszöri étkezést, az egészségügyi ellátást és naponta számos, táboron belüli programot a gyermekek számára.

A két balatoni – zánkai és fonyódligeti – helyszínen 10 héten át, hatnapos, ötéjszakás turnusokban zajlanak Erzsébet-táborok a nyári szünidőben.  

Elindult a jelentkezés

A nyári zánkai, valamint fonyódligeti Élménytáborok részben állami, részben európai uniós forrásból valósulnak meg. Utóbbi „A Tábor összeköt – Erzsébet Táborok” elnevezésű EFOP-1.2.12-17-2017-00006 azonosító számú projekt által történik.

A balatoni táborozásra az iskolák és a gyermekjóléti alapellátást nyújtó intézmények április 8-án 14:00 óráig jelentkezhetnek 1-8. évfolyamos tanulókkal és egy turnus esetén 6-11. évfolyamos diákokkal a jelentkezési felhívásban foglaltak szerint.

A jelentkezéseket EZEN az online felületen tudják beadni az intézmények, és a jelentkezési felhívás is ezen a felületen található.

Vár Zánka és Fonyód


Utazás

A zánkai és a fonyódligeti táborokba idén is ingyenesen utazhatnak vonattal a gyermekek az ország bármely vasúti megállóhelyéről indulva. Az utazást az Erzsébet Alapítvány megszervezi, a költségét pedig részben állami, részben európai uniós finanszírozással megtéríti.

Étkezés

A vasárnaptól péntekig tartó turnusokban, napi ötszöri, – szükség esetén – speciális étrendet is kiszolgáló étkezés biztosított, a hazautazás napján pedig hideg úticsomagot vehetnek át a táborozók.

Biztonság

A felújított és kiválóan felszerelt tábori egészségházakban (Zánkán és Fonyódligeten is) 24 órás gyermekorvosi ügyelet gondoskodik a gyerekek testi és lelki egészségéről, továbbá mentő- és vízimentő szolgálat is működik a táborokban.

Szállás

Az állami támogatással felújított zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborok mára modern infrastruktúrával rendelkeznek, ugyanakkor két különböző típusú táborozási lehetőséget nyújtanak.

Akik a Fonyódligeti Erzsébet-tábort választják a vakáció helyszínéül, korszerűen felújított, családias légkörű sátortáborba érkezhetnek, ahol modern berendezésű, jurtasátras jellegű szállások, vadonatúj, zuhanyzós mosdók, felújított étterem és megújult közösségi terek szolgálják a tábori kényelmet. A zánkai táborba jelentkezőket nyüzsgő, gyermekvárosi hangulat, felújított, saját fürdőszobás szállások, vadonatúj, tágas étterem és új közösségi terek várják.


Programok

Zánkán naponta 60, míg Fonyódligeten 30 féle programot szerveznek. A gyerekek többek között színházi és cirkuszi előadáson, koncerteken, sportprogramokon, zenei és táncfoglalkozásokon, valamint közösségépítő és digitális kompetenciafejlesztő, továbbá lelki programokon is részt vehetnek.

De kalandparkok, sárkányhajózás, sétahajózás és idén először vízibiciklizés is vár a gyermekekre.

ADL - Debrecenimami

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére