Jelenlegi hely

Már kiváltható a háziorvos által felírt, támogatott fitneszbérlet

Idén májusban hirdette meg a kormány a Mozgás Receptre programot, hogy aktivitásra ösztönözze a magyar lakosságot.

Már kiváltható a háziorvos által felírt, támogatott fitneszbérlet!

A recepttel alig több, mint féláron vásárolható havi bérlet. A kezdeményezéshez elsőként fitnesztermek csatlakoztak a fővárosban és vidéken is, így már több helyen elérhető a támogatott fitnesz bérlet.

Magyarországon a várható élettartam 4,5 évvel elmarad az uniós átlagtól, ebben nagy szerepe van a lakosságra jellemző mozgásszegény életmódnak, 59 százalék ugyanis egyáltalán nem sportol az Eurobarométer felmérése szerint. Ezzel magyarázta egyebek mellett Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős államtitkár, hogy a kormány meghirdette a programot.

A fizikai aktivitást háziorvosok ajánlhatják és írhatják fel a pácienseknek, elsőként a "Fitnesz bérlet receptre” program keretében.
„Célunk, hogy támogassuk a helyi közösségek egészségi állapotának javítását” - fogalmazott a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetség, Csongrád-Csanád vármegyei elnöke. Király Norbert hangsúlyozta, hogy a program egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy a krónikus betegségekkel küzdő páciensek beépíthessék az edzést a mindennapjaikba, legyen szó szív- és érrendszeri betegségekről, cukorbetegségről, elhízásról, a mentális egészségről vagy krónikus fájdalmakról.
A szegedi Cédrus Prémium Fitness tulajdonosa elmondta, hogy ha az orvosok receptre írják fel az edzést, a résztvevők kedvezményes bérlettel vehetnek részt fitneszedzéseken.

Kezdődjön az orvosnál az életmódváltás!

A kormány által meghirdetett Mozgás Receptre koncepció ötlete Új-Zélandról származik, azóta már Svédországban és Nagy-Britanniában is bevezették. Itthon a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke volt a kezdeményező, a szakmai egyeztetéseken (az egyik fontos) szakágat Tóth Tamás testépítés - és személyi edző oktató képviselte.

A Prestige Fitness and Wellness tulajdonosa hangsúlyozta, hogy a program sikerében elengedhetetlen a háziorvosok szerepe. „A támogatásuk és az együttműködésük kulcsfontosságú abban, hogy a pácienseik megértsék: az állapotuk javulásában, de a betegségek megelőzésében is óriási szerepe van a rendszeres mozgásnak.”

Az Európai Kardiológusok Társasága (European Society of Cardiology) 2020-ban fogalmazta meg először ajánlását a sport és a szív - és érrendszeri betegségek megelőzésének összefüggéseiről. Eszerint minden olyan egészséges embernek, aki rendszeres edzésbe kezd, hetente legalább 150 perc közepes intenzitású vagy 75 perc magas intenzitású aerob testmozgást javasolt végezni, a későbbiekben pedig ennek a mennyiségnek a duplázása javasolt, a fokozatosság elve alapján, heti 4-5 napra elosztva. Kezdetben heti 3x 25-30 perc, ezt követően pedig heti 3x50 perc az az idő, amit az egészségre kell szánni. Az optimálisan összeállított edzésterv nagy mértékben csökkenti a szív - és érrendszeri betegségek következtében fellépő halálozás kockázatát.

A prevenció a 2023-ban újjáalakult Szegedi Tudományegyetem Cardiovascularis Centrum, Sportkardiológiai Munkacsoport számára is központi célkitűzés. Ennek keretén belül több mint egy évvel ezelőtt indították el a Cédrus Prémium Fitness-szel közös programot, amelyben folyamatosan nyomon követik a résztvevők fizikai állapotát, olyan pácienseket is bevontak a projektbe, akik valamilyen kardiovaszkuláris rizikóval bírnak, de olyanokat is, akik egészségesek, de szeretnének tudatosan tenni az állapotunk megőrzése érdekében.

„Nagyon jók az eredményeink, a résztvevők kitartóan dolgoznak” - hangsúlyozta a csoportot vezető sportorvos-kardiológus. Dr. Balázs Erika a Szegedi Tudományegyetem kardiológiai centrumának adjunktusa kiemelte, hogy a mozgás rendkívül jó hatással van egyebek mellett a koleszterinszint rendezésére, a vércukorszint optimalizálására, és a vérnyomásra is.

„Ha valaki elkezd aktívan és rendszeresen sportolni akkor a szisztolés vérnyomásértéke nagyjából 10 higanymilliméterrel, a diasztolés értéke pedig 5 higanymilliméterrel csökkenhet és ehhez adódik még hozzá a testsúly csökkenéséből adódó vérnyomáscsökkenés” – tette hozzá az SZTE kardiológusa.

„Javasoljuk, hogy mielőtt valaki aktív sportolásba kezd, vegyen részt cardiovascularis szűrésen és mérje fel az állapotát. Mi abban is tanácsot adunk, hogy mi legyen az a mozgás, ami leginkább megfelel az illető állapotának, az adottságainak. Egy fitneszteremben számtalan olyan eszköz rendelkezésre áll, ami biztosítja, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelő mozgásformát. Fontos az izomrendszer erősítése, akár kisebb súlyokkal, saját testsúlyos edzésekkel, a dynaireken végzett gyakorlatok az egyensúly javítását is elősegítik, amellyel csökkenthető az elesés kockázata is idősebb korban. És mindenképpen javasoljuk az aerob mozgást, a kardiózást.”



 

Jelentős kedvezmények

A „Fitnesz bérlet receptre" programhoz csatlakozó termek, 45 százalékos kedvezményt adnak a recepttel rendelkezőknek a 30 napos bérlet árából.

„A támogatott bérlettel érkezők esetében állapotfelméréssel indul a folyamat, a legmodernebb technikát, a mesterséges intelligenciát is segítségül hívjuk a komplett, személyre szabott edzésterv és életmódprogram összeállításához, majd a gyakorlatokat a teremedző tanítja be a vendégeknek” - tájékoztatott Tóth Tamás.

Király Norbert pedig hozzátette, hogy természetesen az újonnan érkezőknek vannak félelmeik, kétségeik a kitartásukat illetően, hogy mennyire érzik majd magukat komfortosan az edzőteremben. „Fontos tudni azonban, hogy napjainkban a fitnesztermeket már elsősorban nem testépítők népesítik be, korosztálytól, testalkattól függően mindenki jól érezheti magát, megtalálhatja a neki leginkább megfelelő edzésformát és mindenben segítséget kap” – hangsúlyozta a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetsége (MAFORSZ), Csongrád-Csanád vármegyei elnöke. „A támogatott bérlet 30 napos, de a tapasztalatok szerint már 21 nap alatt ki tud alakulni egy jó szokás, be tud épülni az életmódba a rendszeres testmozgás.”

Tóth Tamás, a MAFORSZ volt alelnöke, a szervezet tagja, a „Fitnesz bérlet receptre" kezdeményezéssel összefüggésben kiemelte még, hogy a csatlakozó termek számára komplett program áll rendelkezésre. A szakember fontosnak nevezte, hogy a szakma társadalmi szerepvállalásának részévé váljon az egészséges életmód népszerűsítése, a segítségnyújtás.

A program első időszaka augusztus 15-től október 15-ig tart, a kezdeményezés elindítóinak célja, hogy minél több ember éljen a lehetőséggel és folytasson egészségesebb életmódot.




 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Árpád-házi királyaink

Árpád-házi királyaink

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2024. október 31.Korcsoport: 5-12. évfolyamos diákok számára
Ez állati jó! - Európa madarai

Ez állati jó! - Európa madarai

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2024. december 31.Korcsoport: 3-8. osztályos általános iskolás tanulók számára
Magyarnak születtem, szeretem e földet

Magyarnak születtem, szeretem e földet

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2025. január 31.Korcsoport: 4.-8. és 9.-12. évfolyamos diákok számára
Süsü mesés világa

Süsü mesés világa

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2024. szeptember 30.Korcsoport: 4-10 éves korosztály számára

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére