Jelenlegi hely

Ismét díjazták a Szombathelyimami társadalmi tevékenységét

Szombathelyi honlapunk elnyerte Az Év Legsegítőkészebb Médiuma 2015 díjat

2016. február 26-án tartotta a GAP Média Kft. 3 Jó Cselekedet nevű társadalmi kezdeményezésének díjátadó estjét Budapesten, a Hotel Gellértben. A jótékonysági verseny helyezettjei között szerepelt a szombathely.imami.hu Családi információs portál is. A szerkesztőség 3, a 2015. évben véghez vitt projektjével indult, a zsűri döntése alapján – második alkalommal - elnyertük Az Év Legsegítőkészebb Médiuma 2015 díjat.

A 3 Jó Cselekedet pályázat azzal a céllal jött létre, hogy elismerje és értékelje azokat a kezdeményezéseket, amelyek célja mások segítése minél emberibb és ötletesebb programokon keresztül. A versenyre mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok és média-szerkesztőségek adhatták be pályázatukat, a jelentkezés feltétele évi 3 jócselekedet végrehajtása volt, díjat 6 kategóriában osztottak ki..

A szombathely.imami.hu Szombathely és Vas megye egyik legmeghatározóbb családi hírportálja a hiteles információközlésen túl nagy hangsúlyt fektet a társadalmi szerepvállalására is – elsősorban a gyerekeket, családokat érintő kérdésekben. Az információs portál 3 különböző kezdeményezésével pályázott, melyek közül 2 állandó eleme éves tevékenységünknek, a harmadik jó cselekedetnek médiapartnere és támogatója volt.

A szombathely.imami.hu számára kezdettől fogva kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, a portál mindennapi működésében alapvető szempontként érvényesül a segítés.  Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy széles a szülői, olvasói támogatással megvalósuló kezdeményezéseinkkel segíthettünk, s külön öröm számunkra, hogy ezeket a példaértékű programokat a hazai szakma is elismeri.

A rangos díjat Dr. Göndöcs Zsigmond, a Magyar Vöröskereszt elnöke, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője és Szerényi Szabolcs, a Kreatív szerkesztője ítélte meg a szerkesztőségnek, a díjat Kárász Róbert adta át. A díjazottak között szerepelt többek között a dm Kft, a LIDL, a K&H Bank Zrt., a Vodafone Hungary Zrt. és az MVM Partner Zrt. 

Jobb szélen Vizaverné Horváth Zsófia, a szombathely.imami.hu szerkesztője
Fotó: Kapás Gergő

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére