Jelenlegi hely

Hét nő vehette át a Richter Aranyanyu Díjat

Ebben az évben hét, elsősorban a speciális problémákkal küzdő és a hátrányos helyzetűek életét segítő nőket tüntették ki a Richter Aranyanyu Díjjal csütörtökön, Budapesten.

A Richter Aranyanyu Díjat és a Ridikül Magazin különdíját hét olyan segítő foglalkozású nő vehette át, akik munkájuk során minden nap másokért dolgoznak, ugyanakkor csekély anyagi és erkölcsi elismerésben van részük. A kitüntetés önbecsülésük növelésére és munkájuk elismerésére szolgál - közölte a Terézanyu Klub az MTI-vel.

Pedagógus kategóriában a zsűri Szabó Károlynét, a budapesti Méhkas lakásotthon vezetőjének munkáját ismerte el a kitüntetéssel. Ildikó tíz, szüleik nélkül nevelkedő, többnyire bántalmazott gyerekeknek próbál igazi otthont teremteni. Célja, hogy a fiatalok be tudjanak illeszkedni a társadalomba, megtalálják hivatásukat, és nehéz sorsuk ellenére is teljes életet élhessenek.

Az orvos kategória győztese Csoma Zsanett lett, aki bőrgyógyászként szintén gyerekekkel foglalkozik. Koraszülött gyermeke motiválta, hogy bekapcsolódjon az újszülöttek ellátásába. Munkája mellett a Korábban Érkeztem Alapítvány kuratóriumi elnökeként is tevékenykedik.

Az egészségügyi szakdolgozó kategória zsűri díját Schuster Barbara kapta, aki munkája során gerincferdüléses betegekkel foglalkozik, a Vertebra Alapítványban több száz fős közösség életét koordinálja, táborokat szervez és igyekszik enyhíteni a fűző viselésére kötelezett fiatalok lelki megpróbáltatásait.

A zsűri mellett a közönség is kiválaszthatta minden kategóriában a kedvencét. Ebben az évben a legtöbb szavazatot az egészségügyi szakdolgozó kategóriában Oláh Éva, a kistarcsai kórház nővére kapta. Az internetes felületen látható kisfilmjében a nővér elmondta, hogy roma származása miatt jelentős hátránnyal indult szakmájában és többszörösen kellett bizonyítania, hogy elfogadják. Már azonban betegei "földre szállt angyalként" emlegetik.

Pedagógus kategóriában Egerszegi Sándorné fejlesztőpedagógust díjazta a közönség. A szakemberre száznyolcvan enyhe és közepes fogyatékkal élő gondozott tekint úgy, mint családtagra, pótanyukára, aki szabadidejében sportversenyekre viszi őket és drukkol azokért, akikért más nem. A siketeket és nagyothallókat megtanította kézjelekkel énekelni, létrehozta és azóta is vezeti az ország első jelnyelvi kórusát, a Gaudete-t.

H. Nagy Katalin, az orvos kategória közönségdíjasa a legtöbb szavazatott kapta a döntősök között. Katalin gyermekdiabetológus, a cukorbeteg gyermekek és hozzátartozóik támogatására tette fel életét.

Idén a Ridikül Magazin ajánlott fel különdíjat, amelyet Mangó Gabriella, gyöngyösi háziorvos és természetgyógyász vehetett át.

A zsűriben ebben az évben is Gyarmati Andrea olimpikon, gyermekorvos, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Dobó Kata színésznő, és Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, valamint Rácz Zsuzsa író vett részt.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Az elmúlt évtized fogyókúrás trendjei valóban izgalmas változásokat hoztak az egészségtudatos életmód terén. Az egyes évek kulcsszavai jól bemutatják, hogy a fókuszpontok hogyan változtak a fogyasztói igények és a tudományos eredmények hatására. A „tiszta étkezéstől” kezdve a mikrobiomot célzó diétákig minden trend valamilyen új perspektívát adott az életmódváltáshoz és fogyáshoz.
Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére