Jelenlegi hely

Hamarosan újra megnyitja kapuit a Citadella

Március 28-án megnyílik a Gellért-hegy csúcsán magasodó Citadella. Falai között a magyarság történetét bemutató interaktív kiállítás mellett ingyenesen látogatható közpark, kávézó, ajándékbolt és kilátóteraszok várják a látogatókat.

Március 29-31. között A Szabadság Bástyája című, a magyar történelem kiemelkedő alakjait és eseményeit bemutató interaktív kiállítás, valamint az azon keresztül megközelíthető Tetőkert 360 és Rondella terasz előzetes regisztrációval ingyenesen megtekinthető. 

A korábban mindössze egy bejárattal rendelkező zárt építményt három ponton is megnyitották a szakemberek, a falak átvágásával és az így kialakított látványos lépcsősorokkal nyitottabbá és könnyen megközelíthetővé vált az épületegyüttes. Az ágyútorony (rondella) melletti erődfalak részleges megnyitásával új bejáratok és átjárók jöttek létre, amelyek összeköttetést teremtenek a hegy két oldala között, miközben a korábban zárt belső területek is mindenki számára elérhetők. A keleti bástyánál, a Szabadság-szobor mögött is belépési pontot is alakítottak ki.

Panoráma

A megújult Citadella számos pontjáról varázslatos panoráma nyílik a fővárosra, több kilátóteraszt is kialakítottak. A Tetőkert 360, valamint a Rondellaterasz A Szabadság Bástyája című kiállításból érhető el és belépőjeggyel látogatható, míg a parkból megközelíthető kilátóteraszok a gyilokjárón és a bástyákon ingyenesen bejárhatóak.

A nyugati rondella tetején kialakított Tetőkert 360 elnevezésű kilátóteraszról körpanorámában lehet megcsodálni a főváros pesti és budai oldalát, továbbá a Duna kanyargó vonalát és a környező hegyeket. Az északi bástyáról az Erzsébet híd és a Margitsziget irányába, a keleti bástyáról a Szabadság híd irányába, a déli bástyáról pedig Kelenföld irányába lehet megcsodálni a kilátást.

Park

A Citadella közvetlen környezetében található zöldfelület az eddigi másfélszeresére, 20 000 négyzetméterre bővült, ahol különleges növényritkaságok kapnak helyet. Az új közparkba több tucat virágos díszfát és cserjét, köztük igazi ritkaságokat ültettek.

Az erődfalon belül egy 6000 négyzetméteres közpark jött létre. A Citadella park mindenki számára nyitott és szabadon bejárható, ahol kerthelyiséges fagyizó, kávézó és ajándékbolt is várja a látogatókat.

Kiállítás

A nyugati ágyútoronyban kialakított, "A Szabadság Bástyája" című, több mint 1700 négyzetméteres, többszintes tárlat a magyar szabadságért folytatott küzdelmeket mutatja be, felidézve azokat a meghatározó személyiségeket és történelmi jelentőségű családokat, akik évszázadokon át kiálltak az ország függetlenségéért. A tárlat a hegy történetén keresztül vezeti végig a látogatót a magyar történelem korszakain.

A modern kiállítási élményt egyedi építészeti megoldások teszik még különlegesebbé, úgy, mint az üvegszerkezetű gyalogoshíd, a belső udvarban kialakított mesterséges vízfelület és az örökláng.

Modern felvonó, akadálymentes bejáratok és közösségi helyiségek segítik a látogatókat.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére