Jelenlegi hely

Felvételt hirdet ingyenes képzésére a Snétberger Zenei Tehetség Központ

Fiatalok jelentkezését várja nyáron induló egyéves ingyenes tehetséggondozó programjára a Felsőörsön működő Snétberger Zenei Tehetség Központ, a felvételi meghallgatások február második felében kezdődnek - közölte az intézmény az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint a felvételt nyert diákoknak 12 hetes bentlakásos zenei és képességfejlesztő képzést, valamint egész éves mentorálást biztosítanak.A 12-22 éves fiatalok február 16-ig jelentkezhetnek az intézmény internetes oldalán keresztül vagy emailben, a felvételi meghallgatások február 19-én és 20-án, valamint 26-án és 27-én lesznek Miskolcon, Kecskeméten, Szegeden, Nyíregyházán, Budapesten, Békéscsabán, Berettyóújfalun és Felsőörsön.
    

A központ Snétberger Ferenc művészeti vezetésével 2011 óta foglalkozik a fiatal zenei tehetségek felkarolásával. A program célja, hogy a növendékek megtalálják saját útjukat, továbbtanulva vagy zenei karriert építve önálló, felelős és alkotó emberekké váljanak - olvasható a közleményben, amely szerint a képzés az egyre szaporodó tehetségkutatókkal ellentétben komplex, hosszú távú fejlesztést nyújt.
    

Az egyéves, teljesen ingyenes képzés gerincét magas színvonalú klasszikus és dzsessztanulmányok adják, mindez kiegészül a mentorok szociális munkájával, közösségi programokkal, kulturális és szabadidős tevékenységekkel, fellépésekkel és koncertlátogatásokkal. A diákok kiválasztásáról Snétberger Ferenc vezetésével idén is rangos szakmai zsűri dönt. Mint a közlemény fogalmaz, nem kész zenészeket keresnek, hanem ígéretes tehetségű, elkötelezett fiatalokat, származástól és iskolai eredményektől függetlenül.
    

A Snétberger Zenei Tehetség Központ tehetséggondozó képzéséről bővebb információ a www.snetbergerkozpont.hu oldalon található.

 

Forrás: MTI

Kép csak illusztráció. Forrás. pixabay

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére