Jelenlegi hely

Digitális detox a koncertteremben

A Pannon Filharmonikusok segítő kezet nyújt a fiataloknak, hogy koncertjeiken mobiljuktól elszakadva megtanulják átélni az adott pillanat örömét és élvezni a jelenlétet.

A közösségi média térhódítása lehetővé tette, hogy mindenhol mindig jelen legyünk. A telefonunk vagy a laptopunk segítségével kedvünkre ugrálhatunk térben és időben. Ma már azt is tudjuk, hogy ennek nemcsak nagy előnyei, de komoly veszélyei is vannak. Ennek a veszélynek pedig a fiatal generáció pont úgy ki van téve – ha nem jobban –, mint az idősebb korosztály. A digitális detox alatt önként késztetjük magunkat elvonókúrára a social media tereiből. Elvonás általi méregtelenítés történik. A túl sok információ a méreghez hasonlóan túlterhelő lehet az ember pszichéjének, lelkének, melyektől így meg tud szabadulni. Vannak, akiknek ez elképzelhetetlen, esetleg komoly gondot okoz. A Pannon Filharmonikusok a problémára való figyelemfelhívás mellett megoldási lehetőséget is kínál.  


A nagy múltú, országosan is ünnepelt zenekar hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az évadok során hangversenyei, előadásai minden korosztály számára lehetőséget teremtsenek belépni és megismerkedni a komolyzene világával. Amellett, hogy korcsoportonként kínál komolyzenei programokat a zenekar, a 2022/2023-as évadtól valamennyi pécsi és Müpában tartott budapesti bérletes hangversenyén ingyen vehet részt a 6-18 éves korosztály.

A nem mindennapi kezdeményezést örömmel fogadta a közönség, akik több mint 500 db díjmentes bérletet vásároltak a 18 év alatti korosztály számára. A koncertekre azonban ritkán gondolunk a digitális detox tökéletes helyszíneként. Ha viszont végiggondoljuk, mit ad a komolyzenei élmény és mire van szüksége azoknak, akik el akarnak szakadni a közösségi média világától, rájövünk, hogy a kereslet és a kínálat tökéletesen fedi egymást.

A hangversenyeken minimum egy, de inkább két-három órára szakadunk ki a nyüzsgő, feladatok özönét ránk zúdító világból. A koncert előrehaladtálva észrevétlenül feledkezünk meg a minket folyamatosan körülvevő zajról és adjuk át magunkat a zene örömének. A komolyzene stimuláló, pozitív egészségügyi hatásról számos tanulmány értekezik, ide értve a kognitív funkciók javítását, az idegrendszer megnyugtatását és a kreativitás fejlesztését. Segíthet a magas vérnyomás kezelésében, enyhíti és meg is szüntetheti a stresszt, valamint kifejezetten ajánlják kismamák számára a magzatra gyakorolt pozitív hatások miatt.

A digitális detox sikere pont abban rejlik, hogy ösztönöz ismét a jelenben lenni és az adott pillanatra fókuszálni a megosztás és válaszadás kényszere nélkül. A koncertteremben ez a folyamat még intenzívebben zajlik le, köszönhetően a komolyzene nyugtató, stimuláló erejének.

Azok a fiatalok tehát, akik rendszeresen eljárnak hangversenyekre, megtanulnak újra lelassulni, kizökkennek a környezetből rájuk zúduló ingerekből és nem utolsósorban rövid, de annál hatékonyabb digitális detoxot tartanak. Mindezek pozitív hatása az életük más területén is jelentkezni fog.

A Pannon Filharmonikusok 18 éves kor alattiaknak szóló eseményei, részletes leírásokkal az octOPUS névre keresztelt programsorolóból érhetők el digitális formában is IDE kattintva.

Érdemes ezeket végigböngészni és gyermekeink figyelmét felhívni a lehetőségekre, vagy egy közös programot választva családilag ellátogatni a zenekar valamelyik programjára. Óvjuk együtt a lelki egészségünket és keressük meg azokat a helyzeteket, ahol testileg és szellemileg is töltődhetünk.

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére