Jelenlegi hely

A családbarát szemléletet erősítené a kormány

Családbarát munkahely pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a kormányzat ezzel is azt szeretné elérni, hogy a családbarát szemlélet erősödjön, legyen "trendi" Magyarországon – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár egy csütörtöki budapesti fórumon.

Novák Katalin a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom konferenciáján arról beszélt, hogy akkor családbarát egy munkahely, ha ott nemcsak a munkavállalókat "látják, hanem a mögöttük álló" családokat, a gyerekeket, az otthonokat is.

A kormány intézkedéseivel elő kívánja segíteni a családi és a munkahelyi élet összeegyeztethetőségét, és szerinte ezt az elvet a munkaadóknak is le kell fordítaniuk a hétköznapokra - közölte.

Az államtitkár a házasság hete programsorozat egyik központi, a Magyar Tudományos Akadémián tartott rendezvényén a kormány családpolitikai intézkedései közül azt a járulékkedvezmény-lehetőséget emelte ki, ami arra ösztönözheti a munkaadókat, hogy vonzóbb - anyagilag kedvezőbb - legyen számukra a kisgyermekes anyák foglalkoztatása.

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a program fővédnöke a boldog házasság nélkülözhetetlen pillérének mondta a szeretet mellett a bátorságot, az alázatot és a hűséget.

A fővédnök a házasság hete mottójára, a megtartó hűségre utalva azt mondta, az bármely élethelyzetben nagy segítség lehet, így például a közösséghez tartozásban, a munkahelyi helytállásban, vagy a családban, a gyermeknevelésben.

Idézte Böjte Csaba ferences szerzetest, aki azt mondta: ha egy kapcsolat az Isten akarata szerinti szerelemre épül, amely magában foglalja az örök értékek szeretetét, az alkotás, az életadás örömét, a gyermeknevelés felelősségét, akkor azzal le lehet győzni mindazt, ami a hűséget, a kitartást támadja.

Az államtitkár a most kiírt programot ismertetve elmondta, a családbarát munkahely pályázat idei keretösszegét a tavalyi több mint a duplájára, 50 millió forintra emelték. Közölte, a pályázatra - négy kategóriában - azok a kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint költségvetési, közigazgatási szervek, köztük önkormányzatok jelentkezhetnek, amelyek vállalják, hogy legalább egy éven át egy - általuk kitalált, vagy már máshol működő - konkrét családbarát programot folytatnak.

Példaként említette egy játszósarok vagy családi napközi kialakítását, nyári tábor szervezését, valamint a távmunka lehetőségének biztosítását, akár a kötött munkaidő egy részére is. Hozzátette: az eddigi jó gyakorlatok alapján elmondható, hogy a családbarát programok beválnak, azokat a munkaadók hosszú távon is megőrzik.

Közölte, az egyes munkaadók idén a tavalyi összeg kétszeresét, 3 millió forintot kaphatnak új programjaikra, és azokhoz önrészt sem kell biztosítaniuk. Elmondta, a pályázat már elérhető az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján, arra március 17-ig jelentkezhetnek a munkaadók.

Az államtitkár a családbarát szemlélet megerősítésében a kormányzat partnerének nevezte a tervezett gyermekek megszületését különböző programokkal ösztönző Három Királyi, Három Királylány Mozgalmat, majd a rendezvényen megállapodást írtak alá a családbarát munkahely programról.

A magyarországi házasság hetét - idén február 8-15. között - a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásában tartják. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a házasságban problémákkal szembesülőknek.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Az elmúlt évtized fogyókúrás trendjei valóban izgalmas változásokat hoztak az egészségtudatos életmód terén. Az egyes évek kulcsszavai jól bemutatják, hogy a fókuszpontok hogyan változtak a fogyasztói igények és a tudományos eredmények hatására. A „tiszta étkezéstől” kezdve a mikrobiomot célzó diétákig minden trend valamilyen új perspektívát adott az életmódváltáshoz és fogyáshoz.
Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére