Jelenlegi hely

Becsengettek: az indulás keserédes pillanatképei

Itt a bölcsi-, ovi-, sulikezdés. Ki milyen idegállapotban van?

Kedves Szülőtársak! A gyerek a legjobb dolog az életben, ez nem vitás! De legyünk őszinték, néha azért jól esik kicsit külön lenni tőlük. Pláne egy végtelen hosszúnak tűnő nyári szünet után, amikor már minden programötletből kifogytunk, a nagyszülők türelmét és minden erejét kihasználtuk, és az összes tábort kipipáltuk, ám a gyerek csak pörög, vagy unatkozik, vagy pörögve unatkozik. Szóval gonoszság, vagy sem, azért olykor megkönnyebülés nekünk szülőknek a szeptember 1.!

Ahogy cseperednek, úgy alakul át a mi lelkiállapotunk is ezen a napon: a mélységes szomorúságtól az aggódáson át, egészen a féktelen örömig.

A bölcsi- és ovikezdésnél még zokog a lelkünk:
"De hisz most született, olyan kis pici még, hogy fogja kibírni nélkülünk egész nap? És mi hogy fogjuk kibírni???"


 

Aztán jön az első osztály:
"Te jó ég, a boltban is ilyen nagy volt ez az iskolatáska?! Szegény Kicsikém!" 

És később, kis túlzással, de kb. így:

"A gyerekek egészségére!"

Első nap az iskolában

"Ne aggódj Kincsem, majd gondolok rád!"

És, hogy megérkezett, az első nap a suliban!  Hahaha nem tudtam ellenállni Ez azt mindannyian tudjuk én nagyon fog hiányozni Her (talán?)

"Hát nem csodás ez a nap, drágáim?"

Első nap az iskolában

"Jaj, ugyan, nem kell így szomorkodni, remek napunk lesz gyerekek!"

A húgom és én is vett egy első nap az iskolában Picture

"Ó, igen! Köszönöm, köszönöm és köszönöm!"

"Hé, apu ez fáj! Miért sietünk ennyire?"

Első nap az iskolában

"Induljon a party!" 

Nálatok milyen volt az első nap? 

Küldj egy képet az indulás perceiről, vagy írd meg nekünk kommentben milyen lelkiállapotban vagy! ;)

- Budapestimami -

Képek forrása

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére