Jelenlegi hely

8 kép, ami bizonyítja, hogy a gyerekek bárhol képesek elaludni

A nyár a szabadságok, a feltöltődés időszaka, vagy legalábbis mindannyian arra vágyunk, hogy kicsit végre lazíthassunk, megújuljunk, új erőre kapjunk. Ebből kiindulva most mi sem egy komoly cikkel jelentkezünk, hanem egy teljesen ellenkező témájú írást mutatunk Nektek. Ugyanúgy kapcsolódik a gyermekekhez, mint eddig, annyi különbséggel, hogy sokkal viccesebb dologról lesz szó. A célunk az, hogy kicsit megnevettessünk Titeket, hogy így is hozzájáruljunk a pihenésetekhez.

Az alvásról van szó. Bővebben pedig arról, hogy külföldön olyan gyermekeket kaptak a szüleik lencsevégre, akik képesek voltak a bevásárlókocsiban,  a legók között, vagy éppen a szennyeskosárban elszundikálni...minden előzmény nélkül, és spontán, mert nekik éppen így esett jól. Köztudott, hogy gyermekkorban rengeteg energiát emésztenek fel azok a tevékenységek is, amiket már később meg sem érzünk. A gyerekek minden erejüket megmozgatják egy-egy játék érdekében, aminek a vége az lesz, hogy utána bárhol is vannak, simán elpillednek. 

A képek alapján tényleg BÁRHOL. Mi nagyokat nevettünk rajtuk, reméljük, Nektek is hasonló reakcióitok lesznek.

Jó szórakozást kívánunk! 



1.


 

2.


 

3.


 

4.


 

5.


 

6.


 

7.


 

8.

Fotók forrása: www.lifebuzz.com

 

N.H.Helga - Kecskemétimami

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére