Jelenlegi hely

Ne dobd ki! – újrahasznosítás kreatívan

A környezetvédelem és az ezzel együtt járó szelektív hulladékgyűjtés, az anyagok újrahasznosítása kiemelten fontos téma, hiszen a háztartási szemét, amit nap, mint nap termelünk, nagy mértékben szennyezi a környezetünket. Éppen ezért nagy felelősségünk van abban, hogyan gondolkodunk erről és milyen példát mutatunk a gyerekeinknek.

Az anyagok szelektíven gyűjtése mellett pedig számtalan kreatív újrahasznosítási lehetőség is létezik, amelyek segítségével a gyerekekhez is közelebb hozhatjuk a témát, felkelthetjük érdeklődésüket, tágíthatjuk fantáziájukat és közösen beszélgethetünk tovább.

De lássuk is, hogyan lehet mindez érdekes a gyerekek számára?

Egyrészt nagyon sok újrahasznosítható termék van (műanyag, papír, üveg, alumínium, fa, hungarocell, stb.), amelyeket szortírozva lehet gyűjteni és az erre kijelölt konténerekben leadni. Ebben az esetben fontos, hogy minden terméknek tisztának és száraznak kell lennie és amennyire lehet csoportosítottnak. Ebbe már óvodás kortól kezdve bevonhatjuk a gyerekeket, hogy ezeket a hulladékokat otthon ők is külön gyűjtsék, tapossák össze, külön, az erre kialakított ládába/kukába dobják ki.

Másrészt, a háztartásokban keletkező hulladék kb. 30%-a szerves/zöld anyag, amelyet kitűnően lehet komposztálni és ezzel máris rengeteget tehetünk azért, hogy csökkentjük a rendszerbe kerülő szemét mennyiségét. Amennyiben van egy kis kertünk, erkélyünk, teraszunk, a könnyen beszerezhető komposztáló ládák és konyhai komposztálók segítségével elősegíthetjük ezen anyagok lebomlását és végeredményben barna színű, szagtalan, könnyen lapátolható, porhanyós (ideális esetben nem túl száraz), földszerű anyag lesz belőle. Ez megintcsak egy izgalmas folyamat a gyerekek számára, megfigyelni és megtapasztalni, ahogy a falevélből, almacsutkából, hagymalevélből, a répa és az uborka lepucolt széléből föld lesz.

Ha pedig nem tudjuk, hogy mit csináljunk azokkal az anyagokkal, amelyekre már nincs szükségünk és egyik kategóriába sem esnek bele, akkor jövet a kreativitás és a művészet. Biciklibelső, kilyukadt úszógumi, elhasználódott póló, vagy épp csipszes zacskó? Bizony, ezek is mind újrahasznosíthatóak. A hulladék feldolgozásának ez egy érdekes és sokszínű formája, ami által a kacatok és hulladékanyagok újra termékként, vagy éppen művészeti alkotásként öntenek újra formát. Hiszen ebben a folyamatban semmi sem szemét, és szinte minden lehetséges. Haszontalannak tűnő alapanyagok, tartozékok „összeeszkábálásával” újat alkotunk, ami aztán örök emlékként szolgálhat.

Hogy működik? Az interneten ma már számtalan ötlet, csináld magad videó és praktika megtalálható kreatív újrahasznosítási megoldásokról, amely közben brillíroznak a gyerekek. Ez pedig olyan alkotásra ösztönzi őket, ahol a fantáziájuk, asszociációs készségük kibontakozhat, a finommotorikus készségeik és a kreativitásuk fejlődhet.

Szóval, ne dobj ki semmit és alkossatok együtt közösen! Ehhez jó ötleteket meríthettek a Da Vinci TV pénteken induló új heti műsorából.

Szeretnéd lenyűgözni a barátaidat szuper trükkökkel és kézműves alkotásokkal? Akkor áss a szemeteskuka mélyére Michelle-lel és Nigellel! A semmiből is csodát kreálnak! Csipszes zacskó és műanyag zacskó, s mindjárt divatos leszel. Minden epizódban más művésztől nyerhetsz inspirációt. Az újrahasznosítás soha nem volt még ilyen vicces! #Ne dobd ki! #DaVinci

Forrás: Felelős Szülők Iskolája
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

A böjt fogalma sokakban éles megvonást, szigorú szabályokat és külső elvárásokat idéz fel. Régi idők öröksége, amikor a test „fegyelmezése” még erénynek számított. A női test azonban sosem ebben a logikában működött. A női test nem sík, nem egyenletes, nem egyféleképpen reagáló rendszer. Hullámzó, áramló, ciklikus. Változik, finomodik, jelez, kér. Éppen ezért a böjt — ha valóban jót akarunk vele — nem válhat uniformizált szabályrendszerré. Csak akkor működik, ha figyelembe veszi a ciklusunkat, mert a női test más-más szakaszokban mást kíván, másképp terhelhető, másképp reagál a megvonásokra.
Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Lehet balszerencsés vagy a legszerencsésebb szám, attól függ, honnan nézzük. A világ egyik legismertebb babonája, de hogyan lett az?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére