Jelenlegi hely

Gyüttment találkozó – Ébredj, teremts, kapcsolódj!

A Gyüttment a vidéken újrakezdő, a környezettudatos vidéki értékrendet választó, tájba illeszkedő emberek, közösségek, és a hozzájuk kapcsolódó városi gondolkodók éves összejövetele, amelyet idén Magfalván rendeznek.

Vidéken újrakezdők

"Mi, vidékről álmodók és vidéken álmodók, Lesz-Gyüttmentek és Már-Gyüttmentek idén hatodik alkalommal találkozunk, hogy egymással megosszuk tudásunkat, kicseréljük tapasztalatainkat egy szelíd találkozón, nulla hulladék szemléletben."

A Gyüttment Találkozón megismerkedhetsz, kapcsolódhatsz vidéken újrakezdőkkel, az országban már létező gyüttment közösségek képviselőivel, és azokkal is, akikben még csak érlelődik a vidékre költözés gondolata.

Szó lesz azokról a kulturális értékekről és tapasztalati tőkéről, melyet a vidéken élők őriznek, ápolnak, és megismerhetjük korunk az ökotudatos létezéshez kapcsolódó legújabb vívmányait is.

Mindezt egy olyan eseményen, ahol közösséget alkotva együtt keressük a válaszokat a jelenünket és jövőnket feszítő társadalmi, gazdasági és környezeti kérdésekre. 

Kiemelt célunk, hogy a kis helyi, a mi értékrendünkkel azonos szemléletben élő közösségeket, csomópontokat támogassunk, és kapcsolatot építsünk ki velük. Így egyrészt kölcsönösen erősíthetjük egymást, másrészt bátoríthatjuk azokat, akik belevágnak ebbe az életmódba.

Ezért szeretnénk ökotudatosabb pártolói tagjaink számára megszervezni a Gyüttment Találkozókat, akár több gyüttment bázist támogatva, az ország különböző pontjain, de évről évre ugyanazokon a helyszíneken, így ezáltal láthatóvá válik majd adott helyszín fejlődése, közösségének alakulása. Ennek segítségével hisszük, hogy létrejöhetnek olyan vidéki csomópontok, ahol folyamatosan, az év többi részében is történik a gyüttment élet, ahová lehet menni tanulni, tapasztalni, segíteni, kapcsolódni.

A Gyüttment Találkozó nulla hulladék szemléletű, ez azt jelenti, hogy négy nap alatt semmilyen hulladékot nem termelünk, vagy csak olyat, amelyet komposztálni tudunk. Ezt Magyarországon először mi valósítottuk 2017-ben és azóta is rendezvényeink védjegyévé vált.

Idén is szelídek leszünk. Ez felelősségteljes gazdasági, utazási, szórakozási szemléletet jelent: megmutatkozik abban, ahogyan a természettel és a Földdel bánunk, ahogyan egymáshoz kapcsolódunk és közösséget építünk, sőt, még abban is, ahogyan kikapcsolódunk, ahogyan zenélünk és zenét hallgatunk.

Most is nagy hangsúlyt fektetünk a környezetbarát közlekedésre. Külön felületet biztosítunk a gépkocsimegosztásra: osszuk meg szabad autóüléseinket, és mérjük fel, mennyi karbonterhelést jelentünk környezetünk számára, hogy mindezt egy faültetési programmal semlegesíteni tudjuk!

Mire számíts még?

  • Szakmai beszélgetésekre, előadásokra, tudás- és tapasztalatmegosztásra, amelyek minden téren megkönnyítik a gyüttment életet
  • Közös alkotásra, workshopokra, hogy használható, gyakorlati tudást szerezz
  • Természetes építészeti, gazdálkodási, gyógyászati megoldásokra, praktikákra
  • Közösségi élményre: közösségben leszünk
  • Zenére: kulturális élményszerzés népművészek, muzsikusok részvételével
  • Termelői piacra a hozzánk érkező „helyi hősök”, mesteremberek alkotásaival
  • Családi és gyermekprogramokra, játékokra, helyismereti túrákra és sok mozgásra

A Találkozó programja

  • Gazdálkodók tere: a környezettudatos gazdálkodás alapjai
  • Építők tere: a természetes építkezés módszereinek bemutatása
  • Közösségi udvar: a közösségekben megjelenő párkapcsolati dinamikák
  • Gyógyító tér: minden, amit a népi gyógyászatról tudni kell
  • Gyerektér: játékos foglalkozások a kisebbeknek
  • Piactér: jóságok helyi kézművesektő, termelőktől
  • Esténként: egy kis zene és beszélgető körök a tűz mellett

Részletes programbontás 

A rendezvény maxium létszáma 500 fő lesz, így oltási igazolvány nélkül is látogatható.

Gyüttment Találkozó 2021
2021. augusztus 26-29.
Magfalva

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére