Jelenlegi hely

Vannak még olcsó Budapesti lakások

Azt lehet mondani, hogy Magyarországon 2015 óta dübörög az ingatlanpiac. Az árak töretlenül emelkednek. Az állami támogatásoknak köszönhetően az új építés és a lakások felújítása is új lendületet kapott. Sokan vannak, akik lehetőleg olcsón keresnek eladó lakást Budapesten, ezért nézzünk pár ilyen budapesti lakást a megveszLAK.hu kínálatából.

Budapesti lakások átlagos négyzetméterára 2021 május – 2022 április

Az Eurostat tavaly utolsó negyedévére kiadott elemzés szerint Magyarországon már 2,14-szeres árat kell fizetni a lakásokért a 2015-ös évhez képest. A lakás drágulás egyik motorja a budapesti lakáspiac, ahol az utóbbi 12 hónapban közel 125.000 forinttal kerül többe a lakások négyzetmétere.

A brutális áremelkedést fűti a szakemberhiány és a többféle állami támogatás is. A kérdés az, hogy meddig lesznek hajlandóak, vagy képesek megfizetni ezt az emberek?

Budapesti lakások 10 millióig

Az eladó lakás kínálat Budapesten 10 millióig az eddigi drágulást figyelembe véve már szinte sci-fi be illő dolog lesz hamarosan. Szerencsére még lehet találni pár jó lakást ezen az áron is. Itt van például az alábbi lakás.

Önkormányzati bérlakás bérleti joga, cserealappal átvehető. Blaha Lujza tér közelében, csendes mellékutcában lévő földszinti, jó elosztású, átlagos állapotú lakás örökölhető bérleti jogát kínálják cserére.

Az átlagos állapotú 44nm-es lakás egy 5nm-es és egy 9nm-es galériával lett bővítve, melyek hálószobaként funkcionálnak. Az ingatlan elsősorban Budapesti ingatlanra cserélhető, de szóba jöhet Pest környéki, illetve vidéki ingatlan is.

Budapesti lakások 20 millióig

Jelentősen több eladó lakást hirdetnek Budapesten 20 millió alatt, de azért még kínálatban dúskálásról nem beszélhetünk ezen az áron sem. Ennyi pénzből jellemzően kisebb garzonokat lehet találni viszonylag jó állapotban, vagy kicsivel nagyobb, de felújításra szoruló lakásokat.

Itt van például ez a 27 négyzetméteres kis lakás, amit 18,5 millióért hirdetnek. A lakás XIV. kerület kiszugló részén, kellemes zöld környezetben található.

Az ingatlan esztétikai, valamint műszakilag minőségi felújításon esett át, a teljes elektromos-, csatorna-, gázrendszere megújult. A falakat kőzetgyapot szigetelés óvja, a terek egyediek, átgondoltak. Fűtése dekoratív, modern elektromos panellel ellátott. Fürdőszobája a lakás kis méretéhez mérten is minden igényt kielégít.

Budapesti lakások 30 millióig

Sajnálatos módon az utóbbi évek durva áremelkedése miatt már az eladó budapesti lakások 30 millióig halmazból a budapesti lakások nagyrésze még mindig kiesik. Aki kicsit nagyobb és/vagy jobb állapotú, netán új építésű lakást szeretne venni Budapesten, annak sokkal mélyebben kell a zsebébe nyúlnia.

XX. kerületben, a Lázár iskolától nem messze, 7 lakásos társasházban eladó ez a 41m2-es, másfél szobás, teljes körben felújított, remek elrendezésű lakás, új, hűtő-fűtő klímával, saját tárolóhelyiséggel, a társasház udvarába gépkocsibeállási lehetőséggel.

Elrendezése okán a lakás ideális fiatalok, összeköltözők, egy gyermeket nevelők, idősek számára is. A lakást 2 évvel ezelőtt tulajdonosa teljes körben felújíttatta. A környék jó ellátottságú, óvoda, iskola, rendelő, gyógyszertár, kisebb és nagyobb üzletek könnyen elérhetőek.

Budapesti lakások átlagos négyzetméterára kerületenként 2022 áprilisában

Egy évvel ezelőtt még csak két kerületben (I. kerület és V. kerület) volt egymillió forintnál magasabb a Budapesten hirdetett eladó lakások átlagos négyzetméterára, viszont idén áprilisra már 5 kerületben is átlépték az árak a milliós határt.

Aki Budapesten szeretne olcsó lakáshoz jutni, annak nagyon igyekeznie kell. A szomszédos háborús helyzet és a szakemberhiány miatt valószínűleg továbbra is emelkedni fognak az árak Budapesten.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére