Jelenlegi hely

Ugye ti is ünneplitek még a pedagógusnapot?

Idén 70 éve, pontosan 1952 június 7-e óta ünnepeljük Magyarországon június első vasárnapján a Pedagógusnapot. Belépünk az óvoda ajtaján és akár évtizedekig elkísérnek minket, velünk vannak, míg tanulunk. Sőt, sokszor tovább. Köszönjük!

Ebben a tanévben, ahogy az utóbbi években, egyre nagyobb hangot kapnak a pedagógusok körüli történések, és reméljük egyre többeknek válik világossá, hogy mennyire fontos szerepet töltenek be a társadalom, a családok életében.

Ötleteket, tippeket szeretnék adni a szülőknek, diákoknak, hogy ne tűnjön el a süllyesztőben a pedagógusnap. Idén ezzel a gesztussal is támogathatjuk mindazokat, akiknek például én is köszönhetem, hogy most írni tudok, és Te is, hogy olvasni.

Szebbnél szebb verseket a tanítókról, tanárokról gyűjteményünkben itt találhatsz.

A képeslapra is kell valami: idézetek pedagógusnapra

A tekintély és a szeretet jobban biztosítja a fegyelmet, mint akármilyen szigorú eszközök.
Johann Friedrich Herbart

Jó kertész, aki igazán nevel, tudja, hogy a magban minden benne van.
Müller Péter

Akkor tanít jól az ember, ha közben ő maga is tanul.
Vörös István  

A jó tanár alkimista, aki az alapvetően moduláris emberi agyból egy látszólag interaktív hálózatot farag.
Stanislas Dehaene

Aki magát tökéletesre alakította, csak az tud mást is lélekben ilyenre formálni.
Fonay Tibor

A legjobb tanár az, aki utat mutat.
Anna c. film

A középszerű tanár magyaráz. A jó tanár indokol. A kiváló tanár demonstrál. A nagyszerű tanár inspirál.
William Arthur Ward  

Az igazi mester nem nevel tanítványokat, hanem csak mestereket.
Robert Schumann  

A legnagyobb tanári művészet az alkotás és felismerés örömének felébresztése.
Albert Einstein

Adj valakinek egy ötletet, és ezzel jobbá teszed a napját. Tanítsd meg valakinek, hogyan kell tanulni, és ezzel ő az egész életét jobbá teheti.
Jim Kwik

Aki jól szeret, az megismer és elfogad - saját világát kitágítja a másik felé.
Vekerdy Tamás 

Ha a szavak mellé szeretnél adni egy apróságot...

... ahhoz is gyűjtöttünk Neked ötleteket. Ha esetleg némelyik megvalósítására kevésnek érzed az időt pedagógusnapig, biztos elkészül évvégére.

  • 5+1 ajándékötlet nemcsak karácsonyra ITT
  • 11+1 egyedi ajándékötlet lista

ADL - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére