Jelenlegi hely

Matehetsz-felmérés: a tehetségek nagy része elkallódik

A tehetség átlagon felüli teljesítményt jelent a mai magyar felnőtt lakosság számára, és legkésőbb kisiskolás korban kiderül, kiben rejlik, ugyanakkor Magyarországon nem számít értéknek - egyebek között ezt tartalmazza az az országos, reprezentatív közvélemény-kutatás, amelyet a Matehetsz (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) készíttetett a tehetség társadalmi megítéléséről.

Az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint a tehetség alatt a megkérdezettek inkább az intellektuális, mint a fizikai képességeket értik. Ezt a magyar közvélemény alapvetően veleszületett képességnek tulajdonítja, ami könnyebb előremenetelt tesz lehetővé egy fiatal számára.

A válaszadók 35 százaléka szerint a tehetség legfőbb előnye, hogy könnyebben boldogul az életben. Azt, hogy egy tehetséges ember az átlagosnál több pénzt keres, a válaszadók 11 százaléka említette, s egytizedük szerint lehet a tehetséges ember egyben sikeres is.  Arra a kérdésre, hogy milyen előnyt jelent a tehetség, mindössze a megkérdezettek 3 százaléka válaszolta azt, hogy a tehetséges ember azt csinálhatja, amit szeret - olvasható a több mint ezer fő megkérdezésével, tavaly készült felmérésben.

A válaszadók döntő többsége szerint legkésőbb kisiskolás korban kiderül, kiben rejlik tehetség. A többség azt gondolja, hogy ennek felismerésében a szülők szerepe a legmeghatározóbb. A vizsgálatban megkérdezettek úgy látják, hogy a tehetséges gyermeket nevelő szülő állandó támogatást igényel, hogy segíteni tudja gyermeke kiemelkedő képességeinek kibontakoztatását.

A vizsgálat válaszadói a tehetségsegítésben a szakértők - pedagógusok, edzők, magántanárok - szerepét igen fontosnak ítélik. Úgy vélik, a szülőknek szakértői megerősítésére van szükségük gyermekük teljesítményének objektív megítéléséhez.

A tehetség érvényesülésével kapcsolatban a felmérés alapján pesszimista hozzáállás jellemző. A megkérdezettek többsége szerint siker kizárólag külföldön érhető el, a tehetség Magyarországon nem érték. Egybehangzó vélemény, hogy a tehetség kibontakoztatásához itthon nincsenek meg sem anyagi, sem szakmai szempontból a megfelelő lehetőségek, és a tehetségek nagy része elkallódik.

A tehetségsegítéssel kapcsolatban a megkérdezettek fontosnak tartják, hogy az erre hivatott szakemberek fejlesszék a fiatalokban rejlő képességeket. Sokan konkrét elvárásként fogalmazzák meg, hogy a tehetségsegítés hazai rendszere anyagi támogatást nyújtson a fiataloknak.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Az elmúlt évtized fogyókúrás trendjei valóban izgalmas változásokat hoztak az egészségtudatos életmód terén. Az egyes évek kulcsszavai jól bemutatják, hogy a fókuszpontok hogyan változtak a fogyasztói igények és a tudományos eredmények hatására. A „tiszta étkezéstől” kezdve a mikrobiomot célzó diétákig minden trend valamilyen új perspektívát adott az életmódváltáshoz és fogyáshoz.
Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére