Jelenlegi hely

Varga Mihály: a gyakorlatban nem teljes a női esélyegyenlőség

Egyáltalán nem teljes a női esélyegyenlőség a gyakorlatban, sok még a tennivaló a nők jövedelmi helyzetével, gazdasági, társadalmi, politikai életben betöltött szerepével kapcsolatban – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) Női vállalkozások, vállalkozó nők című rendezvényén Varga Mihály hozzátette: a kormány nagyon sokat tett azért, hogy a nőknek ne kelljen feltétlenül választani a család és a karrier, munkába állás között. Több családpolitikai intézkedéssel javították a nők munkába állásának lehetőségeit, valamint igyekeztek segíteni azt is, hogy a vállalkozásokon keresztül is megkapják ezt a lehetőséget - mondta.

A nemzetgazdasági miniszter kitért arra, hogy a munkahelyvédelmi akció keretében az elmúlt év végére már 412 ezer nő után vettek igénybe járulékkedvezményt. A kedvezményezettek közül 40 ezer gyedről vagy gyesről visszatérő édesanya volt – tette hozzá. A gyed extra is sikeres intézkedés volt, segítségével 16 ezren tudtak visszatérni a munkába - jegyezte meg. Kiemelte: a munkában álló nők száma már harmadik hónapja meghaladja az 1,9 milliót, Magyarországon ilyen magas számot a rendszerváltoztatás óta nem mértek.

Varga Mihály felidézte: javult a családok jövedelmi helyzete, a reálkeresetek 2010 és 2014 között átlagosan 10,7 százalékkal emelkedtek a családi kedvezmények figyelembevételével.

Családpolitikai szempontból nagyon kedvezőnek tartotta a miniszter, hogy több gyermek nevelése esetén az átlagosnál magasabb volt a növekedés mértéke, például az egy gyermekes munkavállalók reálkeresete 9 százalékkal, a kétgyermekeseké 15 százalékkal, a három vagy több gyermekeseké pedig kiemelkedő mértékben, 37 százalékkal emelkedett az elmúlt négy évben.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere beszédében kiemelte: a gazdaság szereplőinek, a döntéshozóknak fel kell ismerniük, hogy érdekükben áll a női vállalkozások támogatása. A nők érvényesülése a munkaerőpiacon nem csupán esélyegyenlőségi kérdés, hanem a versenyképességet döntően befolyásoló tényező - hangsúlyozta. Számos kutatás bizonyítja, hogy a női vállalkozások több vonatkozásban hatékonyabbak, mint a nem nők által vezetett társaság – mondta. Az olyan tulajdonságok, mint a szervezőképesség, precizitás, konfliktuskezelés mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a nők által alapított társaságok hosszabban és stabilabban működnek – tette hozzá Tarlós István.

A főpolgármester megerősítette, hogy a főváros most dolgozza ki a gazdaságélénkítés és munkahelyteremtés tematikus fejlesztési programját, amelyben külön figyelmet kapnak a kis- és közepes vállalkozások. Ebben a munkában is részt vesz a BVK, amely a budapesti vállalkozásfejlesztés egyik kulcsintézményévé vált.

Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke elmondta: a kkv-k a világ minden pontján a gazdaság, munkaerőpiac stabilitását adják. Magyarországon a kkv-k hangsúlyosabb szereplői a gazdaságnak, mint számos más uniós tagállamban. Bár hozzájárulásuk a hazai össztermékhez 55 százalék volt 2013-ban, ami kissé az uniós átlag alatt van, azonban a foglalkoztatáshoz 73 százalékban járultak hozzá a magyar kkv-k, míg az uniós átlag 66 százalék.

Szalai Piroska kitért arra, hogy Magyarországon 2013-ban 133 ezer önfoglalkoztató, azaz saját vállalkozásban dolgozó nő volt, akik közül csaknem 55 ezernek volt alkalmazottja. Ez 41,5 százalék, szemben az uniós átlaggal, ami 24 százalék – tette hozzá.

Szalai Piroska kiemelte: a női önfoglalkoztató vállalkozások, és az ott dolgozó női alkalmazottak nélkül nem valósulhatott volna meg az elmúlt év jelentős foglalkoztatási bővülése.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére