Jelenlegi hely

Több lesz a csecsemőgondozási díj, mint a fizetés

Csütörtöktől, július 1-től a bruttó fizetés száz százalékára emelkedik a csecsemőgondozási díj összege, amely után csak személyi jövedelemadót kell fizetni, járulékot nem.

A tavaly decemberben meghozott parlamenti döntés értelmében idén 2021 július 1-től emelkedik a CSED összege. Ha valakinek 2021 év elején születik gyermeke, és a csedet igénybe véve van otthon, júliustól rá is érvényes az új szabályozás.

A törvénymódosítás részletes indoklása szerint a csed összege a naptári napi alap, illetve a naptári napi jövedelem 70 százalékáról 100 százalékára emelkedik, ezáltal az ellátásra jogosultak a szülési szabadság időtartama alatt a korábbi nettó keresetüknél magasabb összegű ellátást kaphatnak kézhez.

Az új szabályozásnak köszönhetően azok a dolgozó nők, akik gyermeket vállalnak, a szülést követő első fél évben több pénzt kapnak majd csecsemőgondozási díjként, mint korábban a fizetésük volt.  Ez azt jelenti, hogy akik munka mellett gyermeket vállalnak, még jobban járnak a jövőben.

Az emelkedés a nettó keresethez képest abból adódik, hogy a csedből kizárólag személyi jövedelemadó-előleget vonnak, míg társadalombiztosítási járulékot az ellátás után nem kell fizetni, így ezek összege a gyermeket vállaló családoknál marad.

Ki jogosult rá?

Csecsemőgondozási díj annak a nőnek jár, aki a gyermeke születését megelőző két éven belül 365 napon át biztosított volt, és akinek gyermeke

  • a biztosítási jogviszonyának fennállása alatt, vagy annak megszűnését követő 42 napon belül születik, vagy
  • a biztosítása megszűnését követően 42 napon túl baleseti táppénz folyósításának az ideje alatt vagy a folyósítás megszűnését követő 28 napon belül születik.

Csecsemőgondozási díjra jogosultságot szerezhet még:

  • az örökbefogadó nő
  • a családbafogadó gyám
  • a vér szerinti apa, ha a szülő nő felügyeleti joga megszűnt, vagy az egészségi állapota miatt kikerül abból a háztartásból, ahol a gyermeket gondozzák, illetve ha a szülő nő meghal
  • az örökbefogadó férfi, ha a csecsemőt egyedül vette örökbefogadási szándékkal nevelésbe, vagy ha az örökbe fogadni szándékozó nő az egészségi állapota miatt kikerül abból a háztartásból, ahol a gyermeket gondozzák, illetve ha az örökbe fogadni szándékozó nő meghal.

 

ADL - Debrecenimami

Fotó: Cleyder Duque / Pexels; MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére