Jelenlegi hely

Az élet művészete - Szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon

A szecesszió korszakának magyar plakátművészetét és tárgykultúráját bemutató tárlat látható a Magyar Nemzeti Galériában.

Az Élet művészete - Szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon (1895-1914) című kiállítás a korszak plakátművészeti és reklámgrafikai remekművei mellett megidézi a 19. és 20. század fordulójának szecessziós tárgykultúráját is, könyveket, folyóiratokat, valamint iparművészeti tárgyakat, kerámiákat és bútorokat, összesen több mint kétszáz műtárgyat bemutatva.

A szecesszió az első modern kori, nagy átfogó stílustörekvés volt, melynek követői azt szerették volna, hogy az élet minden területén nyomot tudjanak hagyni, így az épületeken, a bútorokon és az iparművészeti kulturális tárgyak sokaságán is. A kiállítás során feltárul egy különleges, újszerű városi világ, hiszen már a színházak, a kabarék, a fürdők és a különböző sportesemények világát próbálják megjeleníteni a kiállított műtárgyak.

A műalkotások elsősorban az MNG plakátgyűjteményéből származnak, de az Országos Széchényi Könyvtár, az Iparművészeti Múzeum és a Kiscelli Múzeum gyűjteményéből is kölcsönöztek alkotásokat.

A kiállításon mintegy 120 plakát szerepel olyan művészektől, mint Rippl-Rónai József, Vaszary János vagy Ferenczy Károly, valamint a neves festők mellett feltűnnek a plakátra szakosodott művészek is, köztük Faragó Géza, Biró Mihály, Helbing Ferenc és Tuszkay Márton. A tárlat a plakátműfaj fejlődését és magyarországi kezdeteit nemzetközi kontextusban mutatja be, szerepeltetve a műfaj legnagyobbjai, Alfons Mucha, Gustav Klimt, Henri de Toulouse-Lautrec, Koloman Moser és mások műveit.

A plakát a nagyvárosi kultúra új műfajaként jelent meg a 19. század végén Párizs és London utcáin; színre lépése a nagyvárosi életforma kifejeződése, valamint a tömeggyártás és fogyasztás eredménye volt. A plakát ízig-vérig modern jelenség, a reklám eszköze, ugyanakkor már a kezdetekkor magas művészetként azonosította önmagát, melynek sajátos esztétikája, kiemelkedő alkotói és rajongói voltak.

A kiállított plakátok a legkülönbözőbb jelenségeket (újságok, színházak, kabarék, mulatók és kereskedelmi termékek) hirdetik, így felidézve készítésük korát.

A kiállítás felvillantja a polgári otthonok világát, a századforduló városi éjszakai életét, a kávéházak hangulatát, a városi nők öltözködését, szokásait, a korban népszerű szabadidős tevékenységeket, a gyógyfürdők látogatását és a különleges bálokat is. A plakátok egyik legfontosabb motívuma a nő, aki a legkülönbözőbb szerepekben tűnik fel az öntudatos nagyvilági dámától az éteri múzsáig.

A plakátok finom festői megoldásokkal vagy dekoratív vonalkultúrájukkal a szecessziós szépségeszményt hirdetik, gyönyörködtetnek, vagy éppen humorukkal igyekeznek megnyerni a közönség tetszését. Rajtuk keresztül újra átélhető az első világháborút megelőző utolsó boldog békeévek hangulata.

A tárlat október 5-ig látogatható.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére