Jelenlegi hely

Idén is lesz rendőr- és tűzoltónap a Városligetben

Idén is megrendezik az Országos Rendőr- és Tűzoltónapot a Városligetben. A rendezvényen a már hagyományos látványos programok mellett számos újdonsággal, bemutatókkal, interaktív feladatokkal és sztárvendégekkel várják a látogatókat – elsősorban fiatalokat és családokat – április 26-án. 

Az egésznapos programot az I. kerületi Szent György térről háromnegyed 9-kor induló rendőrségi konvoj és a III. kerületi Flórián térről induló tűzoltókonvoj Hősök terére tartó vonulása vezeti fel, majd a hivatalos programok a Városligetben 10 órától kezdődnek.

Idén is lesznek megnézhető, kipróbálható járművek, fegyverek, technikai eszközök, felszerelések, különleges bemutatók, kiállítások, és a hivatalos programokon kívül a rendezők sok meglepetéssel várják a látogatókat.

A Rendőr rét körül folyamatos programjaink zajlanak, melyek minden korosztály számára egész szombati napos elfoglaltságot garantálnak.

Gyerekeknek interaktív játékok, izgalmas ügyességi feladatok, célba lövés, felnőtteknek a mindennapokban nem látható rendőrségi felszerelések bemutatása, és vagy kipróbálása, különleges bemutatók, a testmozgásra vágyóknak a rendőrségi fizikai felmérő kipróbálása, a hivatásunk iránt érdeklődőknek pedig pályaorientációs tanácsok és ismertetők.

Programok

08:45 – 09:30 Rendőr- és tűzoltókonvoj felvonulása a fővárosban.

A rendőrkonvoj útvonala: I. kerület Szent György tér - Szent György u. - Dísz tér - Palota út - Dózsa György tér - Krisztina krt.- Erzsébet híd - Szabad sajtó út - Kossuth L. u. - Astoria - Károly krt. - Bajcsy-Zs. út - Andrássy út - Hősök tere – Zichy M. út

A tűzoltókonvoj útvonala: III. kerület Flórián tér - Pacsirtamező u. - Lajos u. - Árpád fejedelem útja - Margit híd - Szt. István krt. - Nyugati tér - Bajcsy-Zs. út - Andrássy út - Hősök tere –Zichy M. út

09:15-től a Hősök terén a Magyar Rendőrség Zenekara és a Katasztrófavédelem Központi Zenekara játszanak

A Rendőr színpadon és a Rendőr réten:
10:30 – 10:45 Készenléti Rendőrség lovas karüsszel és statikus bemutató (lósimogató)
10:55 – 11:25 ROKK Rendőrképző Akadémia Adyliget Járőrképző Tagozat intézkedéstaktikai bemutatója
11:25 – 11:45 Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézkedéstaktikai, fegyverzeti és közelharc bemutatója
11:45 – 12:00 Nemzeti Közszolgálati Egyetem tonfa bemutatója
12:00 – 12:30 BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály karüsszel bemutatója (Olof Palme sétány – Zichy Mihály út kereszteződése)
12:30 – 13:10 - BRFK Bűnügyi Technikai Osztály kutyás bemutatója
13:10 – 13:20 Középiskolák versenyének eredményhirdetése
13:20 – 13:40 BRFK Kórus fellépése
13:45 – 14:15 Meglepetés sztárvendég
14:20 – 14:40 Rave Dance tánciskola akrobatikus sporttánc fellépése

A Rendőr rét körül folyamatos programok zajlanak, melyek minden korosztály számára egész napos elfoglaltságot garantálnak – gyerekeknek interaktív játékok; izgalmas ügyességi feladatok; célba lövés; arcfestés és lufihajtogatás; a mindennapokban nem látható rendőrségi felszerelések bemutatása; harci gépjárművek, testvédő felszerelések, röntgengépek és röntgenkapuk bemutatása; fegyverzettechnikai bemutató és lézerlövészet; ujjnyomat-, írás-, nyomszakértés; baleset-megelőzéssel kapcsolatos tájékoztatás és borulás szimulátor; bűnmegelőzési foglalkozások; testmozgásra vágyóknak a rendőrségi fizikai felmérő kipróbálása, továbbá megtekinthetők lesznek az elmúlt század rendőrségi eszközei is, a hivatásunk iránt érdeklődőknek pedig pályaorientációs tanácsokat adunk.

A Tűzoltó színpadon és a Tűzoltó réten:
10:30 – 11:00 Interaktív gyermekműsor
11:00 – 11:40 Budapest-Zugló Majorette csoport fellépése
11:45 – 12:25 Napvirág Zenekar műsora
12:30 – 13:00 Kőhalmi Ferenc bűvész bemutatója
13:00 – 13:30 Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság technikai bemutatója
13:30 – 14:30 Liget Táncakadémia előadása
14:30 – 15:00 HUNOR Mentőszervezet komplex bemutatója
15:00 – 15:40 MANO SWING zenekar gyermekműsora
15:40 – 16:10 Hevesi Imre gyermekműsora
16:10 – 16:40 Katasztrófavédelem Központi Zenekarának térzenei előadása
16:40 – 17:30 Superstereo koncert

A Tűzoltó réten az interaktív programok, kreatív gyermeksátor, mozisátor, VR sátor, és ugrálóvár mellett technikai bemutató várja az érdeklődőket, de kipróbálhatják a füstsátort és a füstszemüveget, a tálcatűzoltást, illetve eljátszhatják a káresethez vonulást is. A kilátogatók megismerkedhetnek a technikai eszközökkel, és az igazán elszántak véradáson is részt vehetnek.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére