Jelenlegi hely

Koncertek, vásárok és családi nap a Budavári Palotanegyedben

Koncertek, irodalmi és gyerekprogramok, iparművészeti vásár, adventi gyertyagyújtás és élő Betlehem is lesz a Várkert Bazár adventi programsorozatában november 27. és december 31. között.

Nagyszabású koncertek, adventi vásárok és családi nap is szerepel a Várkert Bazár és a Budavári Palotanegyed ünnepi, kulturális programkínálatában. Az ünnepi programok idén a Várkert Bazár mellett a Budavári Palotanegyed impozáns épületeibe is beköltöznek, a Lovardától kezdve a De la Motte - Beer-palotán át a Budavári Palotáig.

A kiemelt programok között szerepel a Lóci játszik zenekar jótékonysági aukcióval egybekötött koncertje december 1-jén a Budavári Palotanegyed megújult épületében, ahol fotókiállítás is nyílik a zenekar elmúlt tíz évét megörökítő képekből. Ezekre lehet majd licitálni, a bevétellel a zenekar a Superar gyerekkórust támogatja.

Advent második vasárnapján ugyancsak a Lovardában hallható majd a Boggie (Csemer Boglárka) és a Danubia Ütőegyüttes Karácsonyi ritmusok című koncertje.

Az ünnep harmadik vasárnapján Szarka Gyula, a Ghymes együttes alapítója a karácsonyi ünnepkör legszebb és legismertebb magyar szokásdallamait vonultatja fel a Betlehemi csillag című műsorában. A koncerten a Veres Pálné Gimnázium Kórusa is fellép.

December 17-én a Várkert Bazár Rendezvénytermében a Várkert Irodalom Aposztróf sorozata karácsonyi különkiadással várja a közönséget: az Ezüst esőben száll le a karácsony című esten Juhász Anna irodalmár az ünnephez kapcsolódó érzésekről és művekről beszélget vendégeivel.

A szervezők advent utolsó vasárnapján meghitt családi nappal várják az érdeklődőket a Várkert Bazárban. A családi rendezvényen fellép a Kolompos népzenei együttes, lesznek bábelőadások, interaktív programok és kézműves foglalkozások. Este a Lovardában a Modern Art Orchestra ad koncertet Horti Lilla és Szőke Nikoletta énekes közreműködésével.

A Sisi karácsonya című Budai Várséta Erzsébet magyar királyné karácsonyait idézi fel, az adventi hétvégéken 11 és 14 órától indulnak a séták.

November 29-én nyílik a Boríték nélkül - Téli képeslapok a boldog békeidőkből című szabadtéri tárlat a Csikós udvarban. A kiállításhoz kapcsolódóan rendhagyó tárlatvezetéseket is tartanak: december 6-án Szabó T. Anna író, december 14-én Sal Endre újságíró mesél a képeslapokról.

A programismertető szerint december 12-én, a Fény az éjszakában - A karácsonyi remény képei és hangjai előadáson a Magyar Nemzeti Galériába ellátogató érdeklődők azokat az ábrázolásokat ismerhetik meg, amelyek "a betlehemi éjszakáról, a fény és a sötétség összeütközéséről, a csendről, a békéről, egymás szeretetéről s a hitről születtek".

Advent utolsó vasárnapján, december 22-én egész napos, meghitt családi rendezvénnyel, zenével, bábszínházzal, interaktív játékokkal várják a családokat a szervezők.

Családi programok

December 2-án „Téli akvarell festmény" kreatív workshopot tartunk a 7-12 éves gyerekeknek az Ybl6 Művészeti Térben, ahol hangulatos havas képek készülnek majd. A foglalkozás résztvevői megismerkednek az akvarell technikával, és megtanulnak jó pár trükköt a használatához. Egyik sajátossága a fátylas festés, amit mindenki a saját téli alkotásán fog kipróbálni, a képeket fehér lakkfilccel díszítik.

December 21-én és 22-én (11 és 18 órakor) a legendás karácsonyi mese, A diótörő kel életre a Testőrpalota Vetítőtermének vásznán. A film a The Royal Ballet színpompás balettelőadását örökíti meg.

Advent utolsó vasárnapján, december 22-én egész napos, meghitt családi rendezvénnyel: zenével, bábszínházzal, interaktív játékokkal várja a családokat a Várkert Bazár. A Hímzett Igricek előadás 10 órától látható Martinka Krisztina előadóművész, meseíró és Martinka János vásári mesemondó előadásában. Az interaktív mese a középkorba repíti vissza a közönséget.

11 órától kezdődik a Kolompos Kiskarácsony – Nagykarácsony című karácsonyi koncertje és táncháza. Az együttes játékosan és dalolva mutatja be a téli időszakhoz kötődő érdekes babonákat és vallási rítusokat: a Miklós napi alakoskodást, a lucázást vagy kotyolást, a Luca széke készítést, a boszorkány meglesést, és a kis Jézus megszületését köszöntő betlehemezést. 16 órától a Kabóca Bábszínház Mennyei muzsika című előadását láthatja a közönség. A német népmese három angyalról szól, akik elhatározták, hogy visszacsempészik a földre a mennyei muzsikát, és vele az emberek szívébe az égi boldogságot.

A Rendezvényterem eseményein a részvétel jegyvásárláshoz kötött, a Rendezvényterem aulájában tartott interaktív programok és kézműves foglalkozások egész nap ingyenesen látogathatók majd.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére