Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond. Kisgyerekes szülők nem nagyon hiszik ezt még, de akiknél már beköszöntött a kiskamaszkor, azok pontosan tudják, hogy a dackorszak, az óvodás hiszti, vagy akár még az iskoláskor kezdete is könnyed játék volt ahhoz képest, ami ilyenkor éri a szülőt. Kiskamaszt nevelni komoly kihívás, és egyben jó lehetőség is, például arra, hogy szembenézzünk azzal, milyenek voltunk mi magunk kamaszkorunkban.
A kiskamasz már nem mindig feltétlen rajongást közvetít a szülő felé, hanem bizony kritikával is illeti, ez pedig tükröt mutat saját magunknak is. Ráadásul ez a kiskamaszkor már lassan 8-9 éves kor körül elkezdődik, és kitart a középiskola kezdetéig.
„Az idősebbek gyakran mondogatják, hogy „ezek a mai fiatalok” mennyivel másabbak, mint ők voltak. De az az igazság, hogy tényleg nagyon mások” – kezdi Dombi Annamária, a Mindwell Pszichológiai Központ tanácsadó szakpszichológusa. – „A mai gyerekeknek tízezerszer több információt kell feldolgozniuk, mint például a saját nagyszüleiknek, s ez az információözön alaposan próbára teszi az idegrendszerüket is. Amúgy is jellemző az, hogy képekben látják már a világot, intuitív módon tanulnak, hálózatszerűen szerzik információikat. És nagyon sok dolgot képesek egyszerre párhuzamosan csinálni: ez az úgynevezett „multi tasking” a lételemük.”
A szülőnek tehát nem nagyon van más lehetősége, mint felvenni a ritmust, lépést tartani a gyerekkel, ha nem szeretne idejekorán eltávolodni a gyermekétől. Tudomásul kell venni, hogy ők már egy másik közeget tartanak természetesnek, az internet világába beleszülető gyerekek egyszerűen nagyon sok dologról másképp gondolkodnak, másképp élik meg azokat.
„Kiskamasznak lenni egyébként nyilván nem könnyű” – mondja Dombi Annamária. –„Két életszakasz határán van a gyerek, és ilyenkor kell megalapoznia az úgynevezett „én-erejét.”. Ilyenkor feszegeti a kérdést, hogy egyáltalán ki ő és miben lehet értékes a világ számára, azaz identitás és kompetencia keresés zajlik nagy erőkkel. Ez már igazából a későbbi leválás, elszakadás kezdete: lassan a szemünk előtt alakul egy későbbi, saját identitású felnőtt.”
Hogy kezelheti ezt a szülő minél jobban?
Nagyon sok humorral – ezt ajánlja a pszichológus. Érdeklődjünk akkor, amikor a gyerek szeretné, legyünk nyitottak az őt érdeklő témák iránt, ne kényszerítsünk rá számára unalmas beszélgetéseket, hanem mi próbáljunk meg minél jobban kapcsolódni. Ne tegyünk fel „mi volt ma a suliban?” típusú unalmas kérdéseket, helyette ötletesebben kanyarodjunk rá azokra a témákra, amelyekkel kapcsolatban beszélgetni szeretnénk vele. Érzelmeit sose vegyük félvállról, inkább segítsük abban, hogy visszatükrözzük ezeket, és ezáltal az érzelemszabályozást is meg tudjuk tanítani neki.
„Amire nagyon figyeljünk: ne prédikáljunk, ne adjunk direkt tanácsokat, ne oktassuk ki, és ne is bagatellizáljuk el a gyerek problémáját” – tanácsolja Dombi Annamária. –„Alkossunk közösen szabályokat, olyat, ami a kiskamaszunk számára is elfogadható. Sose nyomozzunk utána, várjuk meg, amíg magától van kedve elmondani, hogy éppen mi bántja. Ha vannak úgynevezett „necces témák”, kössünk akár családi szerződést. Kezeljük egyre inkább partnerként a gyereket, így könnyebben átvészeljük ezt a mindkét fél számára nehéz, átmeneti időszakot. Ha jól csináljuk most, a nagykamaszkorra sokkal jobban rá tudunk majd kanyarodni, kevesebb konfliktussal és veszekedéssel.”
Forrás: sajtóközlemény
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
