Jelenlegi hely

Portrékkal és életrajzi filmekkel várja látogatóit az Uránia mozi

Idén portrékkal és életrajzi filmekkel várja látogatóit a magyar kultúra napján az Uránia Nemzeti Filmszínház: kilenc olyan alkotás lesz látható, amely jelentős személyiségeket mutat be dokumentumfilm, illetve játékfilm formájában.

Az Uránia moziban Cseh Tamásra, a huszadik század nagy magyar dalnokára a Fonyó Gergely rendezésében készült Cseh Tamás filmmel emlékeznek a magyar kultúra napján. A 2000-ben készült dokumentumfilm idő- és térbeli utazásra invitálja a nézőt, a zenész életének, pályafutásának legfontosabb helyszíneit és személyeit bemutatva. A filmben állandó alkotótársa, Bereményi Géza is feltűnik, akit Papp Gábor Zsigmond játékos portréjából, a Bereményi kalapjából ismerhet meg a közönség közelebbről.  

Kácza András Víg Mihály-portréjában egy sokoldalú zenei alkotó világába nyer betekintést a néző. Az Ott torony volt című film a nyolcvanas évek elejének alternatív, underground világát idézi meg: a Balaton és a Trabant együttes egykori koncertjeit, valamint az alkotó filmzeneszerzői munkásságát, ezen belül a Tarr Bélával való együttműködésének történetét mutatja be. Kárpáti György Mór Saját erdő című esszéisztikus filmje Nádas Péter író alkotói környezetébe, egy Zala vármegyei kis településen található, természetközeli művészlak világába enged bepillantást, amely egyszerre természetfilm és irodalmi portré.

Természetközelbe viszi a nézőket Ljasuk Dimitry Jóreménység-sziget című rendhagyó, egyszemélyes filmje is, amely a fikció határán mozgó önarckép, történet a magány erejéről, a kitartásról, az álmokról, az apa-fiú kapcsolatról és az elengedésről.

A világ legidősebb olimpiai bajnokának, a 103. születésnapját ünneplő Keleti Ágnesnek a története tárul elénk Oláh Kata Aki legyőzte az időt - Keleti Ágnes című dokumentumfilmjéből: a 100. születésnapjától egy éven át követhetik a nézők a tornász mindennapjait, miközben egykori naplójából, valamint régi és friss interjúfelvételekből életének tanulságos története is kibontakozik.

Zákonyi S. Tamás A nemzet aranyai című alkotása - a tavalyi év egyik legnézettebb magyar mozifilmje - lelkesítő csapatportré a Kemény Dénes-vezette magyar vízilabda-válogatottról, amely 1997 és 2008 között végigverte a világot és három olimpiai döntőt nyert.

A január 22-i programban két játékfilm is helyet kapott. A Csoma Sándor rendezte Magasságok és mélységek Erőss Zsolt hegymászóról és haláláról szól. A felesége, Sterczer Hilda szemszögéből készült alkotás arról is beszél, milyen egy a végsőkig elhivatott ember társának lenni. A filmben a női főszerepet Pál Emőke alakítja.

A Semmelweis című film a történelmi múltba viszi vissza a nézőt. Koltai Lajos rendező látványosan és a mai néző számára is izgalmasan hozza emberközelbe a legendává vált orvost, az "anyák megmentőjét", a címszerepben Vecsei H. Miklóssal.

Program

15:00 A nemzet aranyai (12) / Csortos terem
magyar dokumentumfilm, 149 perc, 2023

15:15 Bereményi kalapja (12) / Díszterem
magyar portréfilm, 82 perc, 2022

15:30 Magasságok és mélységek (16) / Fábri terem
magyar játékfilm, 98 perc, 2022

17:00 Semmelweis (12) / Díszterem
magyar életrajzi dráma, 127 perc, 2023

17:30 Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes (12) / Fábri terem
magyar dokumentumfilm, 81 perc, 2022

18:00 Cseh Tamás film / Csortos terem
magyar dokumentumfilm, 112 perc, 2000

19:30 Jóreménység-sziget (12)/ Díszterem
magyar kalandfilm, 128 perc, 2022

19:45 Saját erdő (16)/ Fábri terem
magyar portréfilm, 65 perc, 2023

20:00 Ott torony volt (12) / Csortos terem
magyar dokumentumfilm, 103 perc, 2022

Jegyár: 2100 Ft
Kedvezményes jegyár: 1700 Ft
(Diák-, pedagógus-, nyugdíjaskedvezmény)

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére