Jelenlegi hely

Advent a Várkert Bazárban

Nagyszabású koncertekkel, iparművészeti vásárral és családi programokkal várja a közönséget a Várkert Bazár adventi eseménysorozata, amely november 26-án Wolf Kati lemezbemutató koncertjével kezdődik.

Az immár kilencedik alkalommal megrendező programsorozatban december 17-én dupla koncertet ad a Budapest Bár olyan népszerű művészek közreműködésével, mint Behumi Dóri, Németh Juci, Rutkai Bori, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kollár-Klemencz László és Mező Misi.

A Várkert sorozatai közül az Aposztróf karácsonyi különkiadással várja az érdeklődőket Angyal zenéje, gyertyafény címmel. December 12-én Juhász Anna vendége Borbás Marcsi műsorvezető-szerkesztő és Szederkényi Olga író lesz. A Rejtélyes történelem sorozatban pedig a karácsonyi ünnepkörhöz és az újévhez kapcsolódó szokásokról beszél majd Katona Csaba történész Fónagy Zoltánnal, az ELTE BTK habilitált egyetemi docensével, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársával.

A hazai iparművészeti hagyomány éled újjá a Várkert Bazár aulájában megrendezendő adventi vásáron, ahol advent első három hétvégéjén népszerű dizájnerek és díjnyertes tervezők művészi munkáiból, a magyar iparművészet remekeiből válogathatnak az érdeklődők.

A Budavári Palotanegyedben a nemrég megújult Csikós udvarban karácsonyfával, betlehemmel és vásárral, valamint forró italokkal és ünnepi finomságokkal készülnek.

Az összművészeti sorozatban családoknak szóló ingyenes programok is szerepelnek az adventi hétvégéken. A Várkert Bazár aulájában iparművészek közreműködésével lesznek kézművesfoglalkozások, de interaktív karácsonyi játékokkal, valamint Grecsó Krisztián költeményeire épülő zenés-verses előadással is várják a közönséget.

A programsorozat Wolf Kati énekesnő Új utakon című lemezbemutató koncertjével kezdődik. 

Mesél az asztal címmel a Csikós udvarban gasztronómiai témájú szabadtéri fotókiállítás nyílik. A tárlat adventi és karácsonyi ételeket mutat be a Kárpát-medence magyar nyelvterületeiről 18 táblán keresztül. A tárlaton sokak számára ismeretlen ételekkel is találkozhatnak majd érdeklődők. Borbás Marcsi december 9-én és 12-én rendhagyó tárlatvezetésen mutatja be a Kárpát-medencére jellemző ünnepi ételeket és a hozzájuk kötődő szokásokat ünnepi kostolóval egybekötve.

Adventi dupla koncertet ad a tíz éve alakult Bagossy Brothers Company is advent első vasárnapján, december 3-án. A  lemezbemutató koncerten ismert karácsonyi és egyházi dalok feldolgozásai, valamint saját ünnepi szerzemények és régi dalok is szerepelnek majd.

December 9-én ad karácsonyi koncertet Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, aki  Tánc a hóban című estjén a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium kórusával lép fel.

Az Irie Maffia Ez a család címmel ad ünnepi koncertet december 16-án fúvósokkal és gospelkórussal kiegészülve. 

Ebben az évben is csatlakozhatnak az adventi programok látogatói az Ökumenikus Segélyszervezet országos adománygyűjtéséhez. A Szent István-teremben, a nemrég átadott YBL6 Művészeti Térben és a Várkert Bazárban kihelyezett perselyekbe lehet majd elhelyezni a felajánlásokat, emellett az online jegyvásárlás során is lehet majd adományozni.

Részletes program

Forrás: MTI

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére