Jelenlegi hely

Az energia és ami mögötte van – Erőművek Éjszakája 2023

Idén is bejárhatjátok az erőműveket, a távfűtőműveket, a szennyvíztisztító-telepeket, a hulladékfeldolgozó üzemeket, és Szadán egy kompresszorállomást is megnézhettek.

2023. október 27-én a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és csatlakozó partnerei idén ismét megrendezi az Erőművek Éjszakáját, az ország legnagyobb energiaipari eseményét.

Országszerte csaknem 70 érdekes helyszínen várják a látogatókat, ahová csak ritkán adódik lehetőség bejutni.

Az érdeklődők betekinthetnek az erőművekben és a fűtőművekben zajló munka kulisszatitkaiba, megismerhetik a bonyolult energiatermelő berendezések működését, megtudhatják, hogy a megtermelt villamos- és hőenergia hogyan jut el a felhasználókhoz, és azt is, hogy miként takarékoskodhatnak az energiával.

Az Erőművek Éjszakájával párhuzamosan lesznek a Távhőszolgáltatás Napja rendezvényei is, ahol fűtőművek megtekintése mellett számos közösségi programot szerveznek.

Az erőművek és a távfűtőművek mellett idén ismét megnyitnak a víziközmű-szolgáltatók telephelyei is, ahol bepillanthatunk egy vízmű vagy egy víztározó működésébe.

A helyszíneink között lesznek hulladékfeldolgozással foglakozó üzemek is, ahol kiderül, hogy hogyan lesz a hulladékból újra felhasználható vagy energetikailag újra hasznosítható alapanyag, és arra is fény derül, hogy miért fontos a hulladékok otthoni szelektálása.

További infó

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére