Jelenlegi hely

Családi nap a hagyományőrzés jegyében

Időpont: 2023. október 28., 10.00-16.00
Helyszín: Bajor Gizi Színészmúzeum, 1124 Budapest, Stromfeld Aurél út 16.

A magyar néphagyományok gazdag témaköréből merítünk e program során. Elődeink természethez való viszonyát, az ezekhez szorosan kapcsolódó jeles napok emlékét elevenítjük föl. Főszerepben a Vitéz László Bábjáték-automata (10-12 óra között), Bartha Kata Molyoldája (10-14 óra között) és a Bajkó zenekar (12-16 óra között) szeretettel várja az érdeklődő családokat.

A Bábjáték-automata országszerte ismert interaktív játék, melyet a Kolibri Színház két művésze, Bodnár Zoltán és Gazdag László üzemeltet, méltó utódjaként az egykori vásári bábjátékos társulatoknak. Bartha Kata bábművész a népi kismesterségek közül ez alkalommal a nemezelés fortélyait tanítja meg a vállalkozó kedvű gyerekeknek, felnőtteknek. 

A Bajkó Zenekar 2013 tavaszán alakult lelkes, muzsikát kedvelő fiatalokból. Az idő során az együttes formálódott, a zenekar tagjai összecsiszolódtak, így alakult ki a jelenlegi felállásuk. Közös nyelvük a "tiszta forrásból" táplálkozó magyar népzene. Koncerttel és tánctanítással érkeznek közénk.

  • 10-12 óra: Vitéz László Bábjáték-automata 
  • 10-14 óra: Ismerkedés népi kismesterségekkel: nemezelés (Vezeti: Bartha Katalin)                                                     
  • 12-16 óra: Bajkó zenekar, koncert és tánctanítás

Jegyár: egységesen 1500 Ft
3 év alatt ingyenes

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére