Jelenlegi hely

Megnyílt a World Press Photo kiállítás a Nemzeti Múzeumban

Csaknem 94 felvételt mutat be a világ minden tájáról a World Press Photo kiállítás november 5-ig a Magyar Nemzeti Múzeumban. A fotók nem csak beszámolnak a fontos globális eseményekről, hanem az általuk kiváltott élethelyzeteket és emberi történeteket helyezik a középpontba. 

A 2023-as World Press Photo Contest eredményeit bemutató éves kiállítás az elmúlt év legjobb és legfontosabb fotóriporteri és dokumentumfotóit mutatja be. A győzteseket több mint 60 448 fotóból választotta ki egy független zsűri.

A World Press Photo egy 1955-ben Amszterdamban alapított, független nonprofit szervezet, amely azóta is világszerte elismert platformja az újságírásnak, csaknem hét évtizede. Mára az általuk szervezett felhívás a világ legrangosabb sajtófotó-pályázata lett.

Az évente megrendezett World Press Photo pályázat az elmúlt év legjobb fotóriporteri és dokumentarista fotóit ismeri el és díjazza. A World Press Photo Alapítvány tavaly regionális stratégiát vezetett be, és az éves verseny és a zsűrizés felépítését megváltoztatva globálisabb és földrajzilag kiegyensúlyozottabb bepillantás nyújt világ eseményeiről. Külön-külön régiók szerint értékelik az afrikai, az ázsiai, az európai, az észak- és közép-amerikai, a dél-amerikai, a dél-kelet-ázsiai és az óceániai régióból küldött pályaműveket.

Ezen a kiállításon hiteles képekkel, hiteles történeteket láthatunk, olyanokat, amelyek bizonyosan gondolkodásra késztetik a nézőt. A World Press Photo célja megmutatni mindazt, ami noha nem nálunk zajlik és nem a mindennapjaink része, mégis létezik. Olyan kérdésekkel és témákkal találkozhatunk, amelyek a világban zajlanak, és amikről mi nemcsak keveset tudunk, de sok esetben felfogni is alig bírjuk.

A fotók nem egyszerűen csak számot adnak a meghatározó globális eseményekről, hanem az általuk kiváltott élethelyzeteket és emberi történeteket helyezik a középpontba. Jellegéből adódóan a kiállítás rengeteg különböző témát érint a környezetvédelemtől kezdve a kiélezett politikai ellentétekig.

A World Press Photo kiállítás egy képeskönyv, visszatekintés és egy társadalom elé tartott tükör, amely az év legfontosabb történéseit dolgozza fel.

A kiállítás szeptember 22-től november 5-ig lesz nyitva. A látogatás belépőjegyhez kötött. Mivel nem állami fenntartású kiállításról van szó, az október 23-i nemzeti ünnepen is kizárólag belépővel tekinthető meg.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére