Jelenlegi hely

Kufli játszótér nyílt a belvárosban

A belvárosi Hild téren létrehozták az ország első Kufli-tematikájú, befogadó játszóterét, ahol a megváltozott képességű gyermekek is önfeledten játszhatnak.

Dániel András író mesehősei elevenednek meg a megújult Hild téren, az V. kerületben, ahol a Kuflik mesesorozat szereplőivel benépesített akadálymentes játszóteret adtak át 2023. szeptember 17-én.

Az új park és játszótér kialakítását közösségi tervezés előzte meg a lakosság bevonásával, figyelembe vették az V. kerületben élő családok és a szomszédos óvoda igényeit is.

Csúszda, rugós játékok, kosárhinta, pingpongasztal is található itt, kártyázó varázsgomba és a beszélő fatörzs is megjelenik.

A "Hild-tér meséjét" QR-kód beolvasásával tudjátok meghallgatni.

A klímatudatos megoldások alkalmazásában élen járó parkban egyebek mellett 13 új fát ültettek, egy speciális ültetési módszert is alkalmaztak, az új parkban víztakarékos megoldásokat, esővizet helyben megtartó rendszert alkalmaztak, és fúrt kút is van.

A parkban illemhelyet és pelenkázót is kialakítottak, és egy gyermekbarát ivókutat is telepítettek, valamint a közösségi könyvtárban gyerekkönyveket is elhelyeztek.

 Forrás: MTI, Mai Belváros

  - Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére