Jelenlegi hely

Hogyan éltek a római légió katonái 2000 éve? – Új turisztikai attrakciót adtak át az Aquincumi Múzeumban

Az egykor Aquincumban állomásozott római hadsereg hétköznapjait élményszerűen interpretáló, interaktív megoldásokat alkalmazó kiállítóteret adtak át a BTM Aquincumi Múzeum főépületében. A látványsétány pedig a Szentendrei úton, a múzeum előtt látható.

Az aquincumi limest védő római katonaság mindennapjait ismerhetjük meg az Aquincumi Múzeum új, komplex kiállításán, ami a látogatók számára lehetővé teszi azt is, hogy a történelem ne csak megismerhetővé, hanem élővé és megtapasztalhatóvá váljon.

A Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozó Aquincumi Múzeum és Régészeti Park gyűjteménye az óbuda-aquincumban szolgáló római légió tagjainak hétköznapjait bemutató kiállítással bővült. „A római sas árnyékában, katonaélet az aquincumi limes mentén” című tárlatot és a látványsétányt szeptember 13-án adták át.

Aquincum a Római Birodalom határvárosa volt mintegy 400 éven keresztül. Ebből adódott kiemelkedő katonai szerepe a pannóniai tartományok védelmében.

A Szentendrei úti látványsétányon végig sétálva e város történetéből kaphatunk ízelítőt, megismerve többek között Aquincum fejlődése szempontjából legfontosabb császárok munkásságát. A hatalmas bronzkapun belépve pedig az egykori város alaprajza mellett egy híres aquincumi sírfelirat segít visszaröpíteni minket az időben kétezer évvel.

A múzeum főépületének alagsorában megnyílt állandó kiállítás az ókori római fegyverzet, katonai ruházat és a katonaság életmódja mellett békeidőben végzett tevékenységét is bemutatja.

A kiállítás interaktív termébe lépve, a nyüzsgő légiótábor főutcájának közepére cseppenve korhű enteriőrökbe bepillantva ismerkedhetünk meg egy katonai barakk belsejével, egy római fürdő felszerelésével, és egy Mithras-szentélyben közel 2000 éves falfestményével is találkozhatunk. A kiállítótér a korabeli életmód bemutatása és megtapasztalása mellett többek között ókori dallamokkal is meglepi a látogatót, és játékos, interaktív megoldásaival múzeumpedagógiai foglalkozásoknak is kiváló helyszínéül szolgál.

A látogatók egy nyüzsgő legiotábor főutcájának kellős közepére cseppenve korhűen berendezett enteriőrökbe is bepillanthatnak, sőt, a VR tartalomnak köszönhetően egy katonai barakkban, fürdőben, vagy éppen római szentélyben találhatják magukat, a kihelyezett hangpanel segítségével pedig ókori dallamokkal telik meg a kiállítótér.

A forgatagban is érdemes figyelni a kis sas figurát, akinek útját követve az Aquincumban állomásozó katonák mindennapjairól és életútjáról tudhatnak meg érdekességeket.

Kicsiket és nagyokat egyaránt vár a játéksarok, ahol az ókor rettegett harcosainak ruhatárát ismerhetik meg, de kipróbálhatnak korabeli társasjátékokat, illetve a hadsereg békeidőben végzett építőmunkájából is kivehetik a részüket, például fakockákból építhetik meg egy római őrtorony mását, vagy éppen elrendezhetik a limes rendszer erődítményeit Pannonia térképén.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére