Jelenlegi hely

Szórakoztató, inspiráló, sokszínű programok – Jön a Kutatók Éjszakája

Szeptember 29-én és 30-án, a Kutatók Éjszakáján 200 helyszínen bepillanthatunk a különböző tudományterületek titkaiba. Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével.

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére.

Szeptember utolsó hétvégéjén idén is, mint a korábbi években mindig sok száz kutató intézet, egyetem, vállalati laboratórium, könyvtár és múzeum nyitja meg kapuit. Több ezer program várja a tudomány iránt érdeklődőket, legyenek gyerekek, diákok vagy bármilyen életkorú felnőttek.

Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.

Miért érdemes eljönni?

Mert bárhova fordulunk, mindenhol tudományos kutatások eredményeibe ütközünk, amelyek a mindennapjaink részévé váltak, mint a hologram, a színes tévé, a C-vitamin, a golyóstoll vagy még inkább az okostelefon és a modern elektronikus eszközök. Ezek a találmányok pedig elkötelezett, kitartó és kreatív tudósok munkájának eredményeként jöttek létre.

Országszerte sok városban szerveznek programokat (online, offline is). Mindent tudományterület képviselteti magát érdekes programokkal a rendezvényen. Érdeklődj akár a természettudományok, műszaki tudományok, orvostudományok, agrártudományok, társadalomtudományok, bölcsészettudományok, vagy akár a művészetek iránt biztos, hogy találsz számodra érdekes és vonzó programot.

Lesznek előadások, workshopok, beszélgetések, kiállítások, tárlatvezetések, kísérletek, laborlátogatások, bemutatók, versenyek, filmek, kreatív foglalkozások és még sok minden más. 

Minden program ingyenesen látogatható. Néhány helyen azonban előzetes regisztráció szükséges.

A Kutatók Éjszakájára minden korosztályt várnak látogatóként. Tudományos előképzettség nem szükséges a programok látogatásához. Az egészen fiataloktól az egészen idősekig mindenki talál magának érdekes programot.

Részletes programok

Ízelítő a családoknak szóló kínálatból:

  • Ördöglakatok és logikai játékok
  • Utazás a várandósság és szülés körül
  • SzüléSzületéS Éjszakája: Intézeten kívüli szülés: otthonszülés, születésház
  • Hogyan értsük meg a csecsemők sírását
  • Magyarország szegénységi térképe - Kirakósjáték
  • Misi: Az AI által Vezérelt Robotkar Rajzművész
  • Utazás a zöld körül - Fenntartható turizmus, felelős vendéglátás, interaktív játékok
  • Neumann120: Neumann János nyomában - interaktív kincskereső játék
  • Lego robotprogramozás
  • Miből lesz a műanyag - és mi lesz a műanyagból?
  • Tanulni öröm
  • A névadás motivációi (táblajáték)
  • A vizualizáció eszközei
  • Airbus A320 repülőgép szimulátor Arduino-val
  • Legyél életmentő!

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére