Jelenlegi hely

Gyereket a magasba

Időpont: 2023. június 10., 11.00
Helyszín: Budapesten is több helyszín: ALLEE, Millenáris, Magyar Nemzeti Múzeum, Óbuda, Budafok-Tétény

Gyereket a magasba! Mert körülöttünk forog a világ!

Flashmob június 10-én, szombaton, 11 órától országszerte

Hatodik alkalommal, ezúttal rendhagyó módon szervezi meg a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a Gyereket a magasba! rendezvényét. Idén ugyanis flashmob formájában lehet csatlakozni hozzánk, ezzel is kiállva amellett, hogy a gyerek örök érték, és a jövőnket jelenti!

A flashmob mottója: Körülöttünk forog a világ! Utalunk ezzel arra, hogy szülőként a gyermek, a gyermeknek pedig a szülő jelenti az egész világot. A flashmob alapjának számító körtánc is ezt hivatott kifejezni, melyet a mozgalom Youtube-csatornáján lehet megtalálni, és az érdeklődők onnan tudják ellesni a mozdulatokat.

Idén Budapesten több helyen (ALLEE, Millenáris, Magyar Nemzeti Múzeum, Óbuda, Budafok-Tétény) és több mint 20 vidéki város frekventált helyszínén szerveződik a flashmob, amihez a helyszínen szabadon lehet csatlakozni, de még jobb, ha az érdeklődők előre jelzik részvételi szándékukat. 

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére