Jelenlegi hely

Szülők Háza Családi Konzultációs Központ és Játszóház

Cím: 1118 Budapest, Rétköz u. 7. (Gazdagréti lakótelep, Eleven Center)
Telefon:06 (1) 246-0880
A Szülők Háza egy kulturális és mentálhigiénés program, amely abból a célból jött létre, hogy segítse a családdá alakulás nehézségeinek leküzdését, segítsen az elég jó szülővé válás folyamatában, testi-lelki és szellemi értelemben egyaránt. A programot Regős Judit, szociálpolitikus, szociális munkás, aktív analitikus terapeuta dolgozta ki sok nagy tudású és hiteles szakember aktív részvételével, segítségével.
 
2007. januárjában létrehoztunk egy modellközpontot a XI. kerületben, az Eleven Centerben, ahol a szemléltetni szeretnénk programunk működését. Helyszínül szándékosan választottunk egy bevásárlóközpontot, azért, hogy közel vigyük a segítséget a célközönséghez. A központban játszóház és két elkülönített helyiségben kiegészítő szolgáltatások zajlanak.
 
Programunkat ismert és neves szakemberek is elismerik, mint például Dr. Bagdy Emőke pszichoterapeuta, egyetemi tanár, illetve támogatónk volt haláláig Ranschburg Jenő, gyermekpszichológus, egyetemi tanár. Ismert és elismert közéleti személyiségek is csatlakoztak programunkhoz, például Polgár Judit, sakkozó olimpiai bajnok, Temesvári Andrea, teniszező, Wolf Kati énekesnő.
 
Megközelítés:
A Széll Kálmán tér felől a 139-es, a Neumann János utca felől a 153-as, a Kelenföldi vasútállomás felől a 153A és  a  8-as buszokkal.
 
Nyitva tartás:  hétköznap 9.00-19.00 óráig
 
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére