Jelenlegi hely

Bajor Gizi Színészmúzeum

Cím: 1124 Budapest, Stromfeld Aurél utca 16.
Telefon: 06/1-225-3161
A Bajor Gizi Színészmúzeum varázslatos hely. A Stromfeld Aurél utcai kőkerítés mögött, belépve a kapun, a lépcsősor tetején különös világban találja magát a látogató. A hatalmas kert évtizedes fái között színész-szoborportrék tekintenek ránk. Az épület ma is emlékhely, ha nem is a Gobbi Hilda által megálmodott formában. A földszinten Bajor Gizi emlékszobája, a színésznő pályáját és magánéletét, illetve Gobbi Hilda múzeumalapító munkáját bemutató 2010-ben nyílt állandó kiállítás az egykori elképzelést idézi, színpadi és személyes tárgyakkal, sok-sok fényképpel, festménnyel, szobrokkal, dokumentumokkal, de 21. századi formában, 21. századi eszközökkel, izgalmasan, újszerűen.
 
Az emelet, 2002 óta látható „Kulisszák között” című kiállítása azonban nem személyek, hanem a színházi alkotófolyamat „titkai” köré szervezve, az olvasópróbától a premierig, a szereposztástól az előadás utáni mulatozásig villantja fel a magyar színháztörténet emlékeit, portrékkal, fotókkal, dokumentumokkal, személyes és egykori színházépületek tárgyaival. A képek felidéznek egy-egy színészt, rendezőt, írót vagy előadást, őrizve az emlékeket, kijátszva a feledést.
 
Az emelet egyik terme a magyar tánc hajdani kiválóságai előtt tiszteleg. A klasszikus balett, a mozgásművészet és a népi tánc kiemelkedő alakjaira gondolhatnak vissza itt a látogatók.
Az egykori – Jászai Marinak, Márkus Emíliának és Gobbi Hildának szentelt – emlékszobák helyén ma időszaki kiállítások kapnak helyet. Az
 
Országos Magyar Színháztörténeti Múzeum és Intézet rendkívül gazdag anyaga lehetőséget biztosít arra, hogy sokszínűen mutathassuk be a magyar színháztörténet különböző korszakait, kiemelkedő alakjait.
 
A Bajor Gizi Színészmúzeum földszinti kiállításai 2010-ben megújultak. Az átalakítás során megszűntek a földszinti emlékszobák, helyükön a magyar színháztörténet izgalmas időszakait, kiemelt társulatait, színészeit és tervezőit bemutató időszaki kiállításokat rendezünk. A négy – magyar színházművészetben – kiemelkedő jelentőségű színésznő emlékszobája, mely 2002-től 2009-ig várta az érdeklődő látogatókat, az egykori Bajor villában nem, de a technika segítségével számítógépen mégis újra és újra bejárható, sőt a megelevenedő tárgyak sokat és a készítők reményei szerint érdekesen, mesélnek emberi és művészi sorsokról – e katalógus kéziratainak, plakátjainak, kritikáinak, hangfelvételeinek és mozgóképeinek segítéségével.
 
Nyitva tartás:
szerdától vasárnapig
14.00-18.00 óra között tart nyitva

Megközelítés:
A Bajor Gizi Színészmúzeum tömegközelekedéssel elérhető a Hősök tere-Deák tér irányából a 105-ös busszal a Németvölgyi úti megállóig utazva; az Urániától-Ferenciek terétől a 112-es busszal és a Széll Kálmán térről az 59-es villamossal az Apor Vilmos térig utazva, kis sétával. A Múzeum előtt áll meg a Széll Kálmán térről induló 102-es busz is.
 
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére