Jelenlegi hely

Az örök ifjúság vize – Meseösvény a Hármashatár-hegyen

Március 19-én, vasárnap a meseösvény helyszíne ezúttal a Hármashatár-hegy. Vár a természet, mese, zene és sok játék! 

A mese: Az örök ifjúság vize

Újabb Bailavidrum meseösvényre hívunk nagy szeretettel! A Hármashatár-hegyen túl van egy templom, falu nélkül, körülötte varázslatos rétek és erdők. Ezen a helyen megleltük az öreg király trónját, öreganyók búvóhelyeit, és Tündér Ilona Ég és Föld között lebegő palotáját! Ide hívunk meseösvényre téged, hogy részese legyél egy mesés kalandnak szaladgálni vágyó gyermekeiddel és barátaiddal együtt. Mesés utunk ezúttal 3,6 km hosszan kanyarog majd, amire túraedzett családokat várunk.

Babakocsi helyett a háti hordozó használatát ajánljuk. A helyszín ezúttal tömegközlekedés után kb. 2 km sétával vagy autóval lesz csak megközelíthető, az utolsó 700 méter göröngyös földúton vezet majd.

Mit érdemes tudni a meseösvényről?

  • Az egész meseprogram körülbelül három-négy órát vesz igénybe.
  • Regisztráció után az összegyűlt családoknak elmondjuk a mesét. Itt szükség szerint rugalmasan kezeljük a mesekezdést, megértéseteket kérjük
  • Amikor csoportotok (a regisztrációnál kapott csoportsorszám szerint) sorra kerül, elindítunk a meseösvényen, ahol szalagozás és nyilak mutatják majd az útvonalat.
  • Az egyes helyszíneken jelmezes, bábos meseepizódokat varázsolunk elétek, amelyekbe bevonjuk gyermekeiteket is, és ha lehet, a felnőtteket is.
  • Útközben átélitek a mese örömét és a komoly próbatételeket.
  • A végén jutalmatok: egy marék mazsola, kipirult arc és élményekkel teli szív.
  • Ha nem hiszitek, járjatok utána!

Gyakran ismételt kérdések

Szeretnénk mindenképp együtt végigjárni a meseösvényt. Egy időpontra is regisztráltunk. Ez így elegendő?
Az ugyanarra az időpontra regisztrált családokat több kis csoportba osztjuk a helyszínen. Az éppen jelen lévő gyermekekből alkotjuk a csoportokat. Ha biztosan egy csoportba szeretnétek kerülni, akkor kérjük, várjátok össze egymást, és egyszerre menjetek oda a regisztrációs asztalhoz!

Utolértük az előttünk járó csoportot. Mi legyen?
Ha ez két pont között történik, alkothattok egy nagyobb csapatot.
Amikor egy mesehelyszínre úgy értek, hogy ott még az előző csapattal játszik a meseszereplőnk, akkor kérünk, álljatok meg az állomás előtt lévő tájfutóbójánál. Amint az előző csapat továbbhaladt, szólítunk majd titeket is. Így kerek marad az élmény mindkét csapat számára.

Útközben kiderül, hogy mi lassabban szeretnénk haladni, mint a csoportunk. Lehetséges?
Igen. Ez esetben szóljatok a csapatotok többi családjának, hogy ne várjanak, és nyugodtan maradjatok le. Ezután csatlakozhattok a következő csapatok bármelyikéhez.

Lebetegedett valaki a családból, ezért nem tudunk jönni. Mit tegyünk? 
Írjatok nekünk egy e-mailt és gyógyuljatok meg hamar, de legkésőbb a következő meseösvényig.

Részvételi díj és regisztráció

Várunk szeretettel gyermekeiddel és barátaiddal együtt! Sikeres jelentkezési lap kitöltés után, a Google küld majd nektek egy automatikus üzenetet az elsődlegesen megadott címetekre. Az esemény előtti szombaton mi is küldünk majd egy részletes levelet nektek. Ebben benne lesznek a fontos tudnivalók, példálul az is, hogy pontosan hova gyertek vasárnap.

Programunkra a négy év feletti gyermekeknek és a felnőtteknek is egységesen 2500 forint a belépő. A négyévesnél fiatalabbaknak ingyenes. Ha úgy érzitek, hogy nálatok nagy a család vagy lapos már hó vége felé a buksza, kérlek, jelezzétek ezt a regisztrációnál, vagy akár írjatok előre nekünk! Biztosan találunk megoldást.

Regisztráció

2023. március 19., vasárnap
Hármashatár-hegy, Budapest, II. ker.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére