Jelenlegi hely

A húsvéti ünnepkör hagyományait is bemutatják az országos alkotóházak hetén

A húsvéti ünnepkör hagyományaival is megismerkedhetnek a látogatók a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hetén, amelyet március 27. és április 2. között rendeznek meg országszerte számos helyszínen. Az érdeklődők találkozhatnak a tojásfestés technikáival, részt vehetnek előadásokon is a tojásírás hagyományairól, valamint több kézműves mesterség kulisszáiba is bepillanthatnak, kipróbálhatják a szövést, körmönfonást, hímzést, nemezelést, bőrművességet, bútorfestést és kékfestést, a fazekasságot és a kovácsmesterséget is. 

Az Európai Művészet és Kézművesség Napjaihoz (JEMA) csatlakozva tizedik alkalommal rendezik meg a programsorozatot, amelynek keretében az alkotóházak, kézművesműhelyek és műhelygalériák színes programokkal várják a látogatókat.

Az egyhetes jubileumi rendezvény a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódik, így szinte minden helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők a tojásfestés valamilyen technikájával, például a tojásberzseléssel, az írókázással, a karcolással, a maratással vagy a rátétes díszítéssel.

Lesz olyan helyszín, ahol előadást tartanak a tojásírás hagyományairól és tojásfestő versenyt is szerveznek, de a tojásfestéshez kapcsolódóan több helyszínen tojástartót is lehet majd készíteni természetes anyagok felhasználásával.

Mindezeken túl, a kézműves mesterségek között a szövést, a körmönfonást, a hímzést, a nemezelést, a bőrművességet, a bútorfestést és a kékfestést, a fazekasságot vagy a kovácsmesterséget is kipróbálhatják majd az érdeklődők.

Az egyes helyszíneken kiállításokkal, előadásokkal, mesterségbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, népi játékokkal, élőszavas mesemondással és népi gasztronómiához köthető programokkal is várják az érdeklődőket.

A programmal a szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a kézművesség mindennapokban betöltött szerepére, valamint hogy bemutassák, a kézműves technikák és a természetes anyagok felhasználásával a fenntarthatóbb környezethez is hozzá lehet járulni.

A részletes programokról az ahazak.hu oldalon lehet bővebben tájékozódni.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
A természet mosolya

Mit suttog az erdő?

Pályázat típusa: Természetvédelmi-irodalmi vers,-próza,-meseíró pályázatKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
A természet mosolya

A természet mosolya

Pályázat típusa: természetfotósKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Pályázat típusa: tudományos - nemzetköziKorosztály: 15 - 20 éves középiskolásokBeküldési határidő: 2025. február 23.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére