Jelenlegi hely

János vitéz - Élőzenés táncköltemény

Időpont: 2023. március 15., 19.00
Helyszín: Várkert Bazár, Rendezvényterem, 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 4.

Szirtes Edina „Mókussal” és Ferenczi György 1-ső Pesti Rackák zenekarával

Felejtsük el, amit eddig a János Vitézről tudtunk: kényelmesen dőljünk hátra, adjuk át magunkat a különlegesnek, az eredetinek, az újnak, hiszen most csodálatos művészek úgy vezetnek át két felvonáson keresztül egy eddig nem látott világba dallamokkal, énekkel, tánccal, a csizmák koppanásával, ahogyan Kukoricza Jancsit földi kalandjait követően átvezeti sorsa Tündérországba.

A Varidance és a Bartók Táncszínház társulata Vári Bertalan vezetésével látványos tánckölteményként varázsolja elénk Petőfi Sándor 1844-ben pár hét alatt papírra vetett művét, a János Vitézt. 1904-ben született Kacsóh Pongrác megzenésített darabja, amelynek friss és mai hangszerelését Szirtes Edina „Mókus” alkotta meg, és a kultikus Ferenczi György 1-ső Pesti Rackák zenekarának tagjaival kiegészülve csendül fel élőben.

A kivételesen szerencsés csillagzat alatt megkötetett társulás egészen egyedi hangzást és
látványvilágot varázsol, ezzel pedig sikerül elérnie azt a különleges bravúrt, hogy a mindannyiunk által ismert darabot teljesen új, egyedi nézőpontból mutatja be és ejti ezzel rabul a minőségi magyar kultúra rajongóit.

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz, azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére