Jelenlegi hely

SZÉP NAP a múzeumban! – Családi nap

Időpont: 2022. október 22., 10.00
Helyszín: Szépművészeti Múzeum, 1146 Budapest, Dózsa György út 41.

SZÉP NAP a múzeumban! – Családi nap kis- és nagycsaládok számára

szép vonalak

Minifoglalkozások, játékok, alkotás!

Vékony, vastag, vízszintes, függőleges, szögletes, szaggatott, egyenes, görbe, ferde, ívelt, kerek, rajzolt, festett, vésett vonal, vonás, csík, sáv, stráf, strigula! – Festményeken, szobrokon és műtárgyakon követjük végig a vonal útját, útközben pedig vonalakkal játszunk, vonalakat rajzolunk.

Egy témát járunk körül sokféleképpen, sok helyen, gyerekek és felnőttek kedvét keresve, játékosan, kedvesen. Programjaink bármely korosztálynak érdekesek lehetnek, de leginkább a 6–12 éves gyermekek fantáziáját és érdeklődését szeretnénk felkelteni. Célunk, hogy a családtagok közös élményeket szerezzenek és a múzeum mindenki számára igazi örömforrás legyen. 

A színes palettából szabadon szemezgetve a család magának állíthatja össze programját a gyerekek érdeklődése alapján. Térképünk segítségével pedig önállóan járhatják be a Múzeumot és vehetnek részt a választott programokon.

KÍNÁLATUNK
10.00–13.30 között folyamatosan

  • Minifoglalkozások: 15 perces foglalkozások gyerekeknek nyolc helyszínen a múzeum egész területén
  • Kreatív kert: „Vonalas” művek alkotása a Román Csarnokban
  • Üzenőfa: Mit üzensz a jövőnek? – Üzenetedet a Barokk Csarnokban található papírfa ágain helyezheted el.
  • Olvasósarok: Ismerkedés zsebkönyveinkkel, családi füzeteinkkel, játékainkkal a Román csarnokban
  • Múzeummerülés: Csendes szemlélődés felnőtteknek – Ehhez a programhoz saját fülhallgató használatát javasoljuk!

Ez a családi nap más lesz, mint a többi volt! Az eddig megszokott tevékenységi kört átalakítottuk. Megújultunk, hogy visszatérő látogatóinknak is újszerű programot kínálhassunk.

Kiindulási pont és térképfelvétel: Román csarnok 10.00–11.00 óra között
A családi nap bőséges programkínálattal várja az érdeklődőket. Érdemes a múzeum nyitásakor érkezni, hogy legyen idő sok mindent kipróbálni!

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére