Jelenlegi hely

Óriásbolygók éjszakája a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

A Svábhegyi Csillagvizsgáló exkluzív programmal készül az óriásbolygók megfigyelésére. Október 1-én a látogatók távcsövekkel vehetik majd szemügyre a Naprendszer óriásait ezen kívül interaktív programok, így fénykísérletek és meteoritsimogató is lesz.

Idén közel járnak egymáshoz Naprendszerünk óriásbolygói, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz. Júniusban a hajnali égen nyílt alkalom gyönyörködni a bolygófüzérben. A négy gázóriás időközben átvándorolt az esti égre, és az ősz folyamán szembenállásba kerülnek a Nappal. Ez különösen kedvezővé teszi megfigyelésüket, ugyanis ilyenkor a legfényesebbek és a legnagyobb látszó átmérőjűek - olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményében.

Ebből az alkalomból nyitja meg a kapuit a látogatók előtt a Svábhegyi Csillagvizsgáló, ahol október 1-én az Óriásbolygók éjszakáján, Budapest legnagyobb obszervatóriumi távcsöve mellett tucatnyi bemutató távcsővel vehetik majd szemügyre a látogatók a Naprendszer óriásait.

A tájékoztatás szerint a távcsöveken kívül további interaktív programokkal, így fénykísérletekkel, meteoritsimogatóval és "bolygószagolóval" is készülnek a szervezők. A szembenállás, más néven oppozíció során a Föld épp a bolygó és a Nap között van, ilyenkor kerülünk a legközelebb adott bolygószomszédunkhoz. A Szaturnusz augusztus 14-én, a Neptunusz szeptember 17-én került szembenállásba, a Jupiter pedig szeptember 26-án, az Uránusz november 9-én jut abba.

Szembenálláskor a legnagyobb a bolygók látszó átmérője és ilyenkor a legfényesebbek is. A Jupiterre ez most különösen igaz: most jut a legközelebb a Földhöz, így szabad szemmel nézve is igézően fényes, távcsőben pedig a legnagyobb teljes bolygókorong figyelhető meg, ami a Földről elképzelhető.

Az esemény része a Nemzetközi Csillagászati Unió: 100 óra csillagászat nevű kezdeményezésének, mely októberben egy 100 órás bemutató kampányban hívja fel a figyelmet a csillagos égbolt szépségeire. A rendezvénysorozat ideje alatt világszerte szerveződnek a csillagászati bemutatók és nagyközönségnek szóló események, a Svábhegyi Csillagvizsgáló az Óriásbolygók Éjszakájával csatlakozik az eseményhez.

A programra online és a helyszínen is lehetőség lesz jegyet váltani.

Akik az október 1-jei eseményről lemaradnak, egész októberben megfigyelhetik az óriásbolygókat a Svábhegyi Csillagvizsgáló péntek és szombat esti előregisztrációs bemutatóin - közölték.

Forrás: MTI

További információ

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére