Jelenlegi hely

Bálint Ágnes Mesefesztivál – A mese örök

A teljes hétvégét felölelő eseménysorozat az elmúlt 10 év mesefesztiváljait eleveníti fel. Találkozhattok a jól ismert mesehősökkel, báb- és gyermekszínházi előadások és meglepetés játékok is lesznek, a retro kisbusz és a kisvonat sem marad el.

2022-ben július 8-9-10-én rendezik meg Vecsésen a Bálint Ágnes Mesefesztivált. Az egész hétvégét felölelő eseménysorozat az elmúlt 10 év Mesefesztiváljait ötvözi majd névadója Bálint Ágnes születésének 100. évfordulójával.

A Kulturház előtti tér eseményei mellett a korábbi évekhez hasonlóan az Emlékház is számos szórakozási lehetőséget kínál. A rendezvény, valamint a kert ingyenesen látogatható, míg az emlékházba a belépés díjköteles.

Nemcsak tematikájában, de szereplőiben is megelevenedik az elmúlt 10 év, újra a Mesefesztiválon köszönthejük majd a jól ismert mesehősöket: a három kismalacot, farkas komát, az óriást, a hétfejű sárkányt, a buboréktündért, porcicát, a cirkuszi társulatot, de természetesen Mazsola és BÁKK Manó sem maradhatnak ki a sorból.

Az idei fesztiválra a báb- és gyermekszínházi előadások bemutatására olyan nagy hagyománnyal bíró kő-bábszínházakat kértek fel, akik repertoárjuk legjobb előadásait hozzák el Vecsésre. A minőségi programok mellett látványos és különleges meglepetés játékok is lesznek, ill. nem maradhat el a retro kisbusz és a kisvonat sem, mely a Bálint Ágnes Kulturális Központ és a Bálint Ágnes Emlékház között közlekedik majd.

Mesepárti regisztrációval a gyerekek részt vehetnek az immár hagyományos pecsétgyűjtő játékban, ahol tíz helyszínen 10 játékos feladatot kell majd megoldaniuk. A játékot leggyorsabban teljesítők most is meglepetés ajándékra számíthatnak. A program ingyenes de regisztrációhoz kötött.

Programok

Július 8., péntek
10:00 Ovis mesevetélkedő
17:00 Kukori és Kotkoda
Kisspista színház – Emlékház

Július 9., szombat
10:30 Paprika Jancsi bábelőadás – Emlékház
11:30 FlashMob
12:00 Megnyitó
13:00 Mozgó Táncszínház // NewDanceWorld – professional dance show
14:30 Aranyszőrű bárány // Kabóca Bábszínház
15:00 Mazsola // Csodamalom Bábszínház – Emlékház
15:30 Vitéz László és az elátkozott malom // Ciróka Bábszínház
16:15 Kerekítő mondókázó
16:30 Mesecirkusz // Kabóca Bábszínház
17:15 Kerekítő ovimóka
18:00 Buborék koncert

Július 10., vasárnap
10:00 Misi Mókus kalandjai // Vaskakas Bábszínház
11:00 Bolondos mesék // Napsugár Bábszínház – Emlékház
11:00 Kiváncsi pillangó // Kövér Béla Bábszínház
13:00 Meseíró pályázat eredményhirdetés
14:00 Ilók és Mihók előadás // Vaskakas Bábszínház
15:00 Utazás a csacsifogaton // Napsugár Bábszínház – Emlékház
15:30 Betyárvilág // Kövér Béla Bábszínház
17:00 Óriásbábos vonulás
18:00 Apacuka koncert

Mesés élményforgatag (folyamatosan látogatható attrakciók)

  • Napsugár Bábszínház Egérkisasszony bábkiállítása
  • Karzat Színház játéktér
  • Vásári forgatag BÁKK óriásjelmezekkel
  • Mazsola játszóház
  • Anya Tanya – Apa Tanya
  • Gammel Kör kézműves foglalkozása
  • Labirintus Útvesztő
  • Meseíró pályázat kiállítás
  • Kisvonatos utazás
  • Óriástársasjáték
  • Bábjáték automata
  • Színjáték automata
  • Ládavasút
  • Mászófal
  • Verklis karaoke
  • Vízidodzsem
  • Logikó-P Játék-tér
  • Helen Doron készségfejlesztő játéktér
  • Gólyalábasok
  • Cirkuszi játszóház artistákkal
  • Trilla Manók, meseverkli
  • Buborék Tündér
  • Williams TV // Mese stúdió

Helyszínek: 
Bálint Ágnes Kulturális Központ, 2220 Vecsés, Telepi út 43.
Bálint Ágnes Emlékház, 2220 Vecsés, Barcsai u. 1.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére