Jelenlegi hely

Júniusban újra vár a Gyerek Sziget!

A Gyerek Sziget az ország egyik legnagyobb, ingyenes családi rendezvénye, egy "óriáspiknik", amely 40 helyszínen, számtalan koncerttel, bábszínházzal, tánccal, vetélkedővel, sportprogrammal, élményparkkal, ugrálóvárral, kézműves foglalkozásokkal és még rengeteg gyerekprogrammal várja az érdeklődőket június négy hétvégéjén.

A pünkösdi hétvégén, június 4-5-6-án indul, és további két hétvégén várja az apró fesztiválozókat és szüleiket – két év szünet után – az ingyenes Generali Gyerek Sziget, a megszokott helyen, a Hajógyári-szigeten.

2022-ben tehát újra gyermekekkel népesül be a sziget a júniusi hétvégéken. A Gyerek Sziget tucatnyi programhelyszínén apróbbak és nagyobbak is megtalálják a magukhoz illő elfoglaltságokat a kézműves foglalkozásoktól, a színházi- és bábelőadásokon keresztül a táncházakig és a különféle koncertekig.

Az eseménysorozatot Halász Judit indítja, és a színpadon fellépnek majd a Belvárosi Betyárok, a Veronaki, a Kiskalász, a Kaláka, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, a Kolompos, a Rutkai Bori Banda és az Apacuka is. Természetesen lesz állatsimogató, Vándor Vurstli, Lovag Vár, Kerek Perec Gasztronómiai Játszótér, Gyerek Paradicsom, Kutyaház, társasjáték helyszín, Négy Évszak Óriás Ugrálóvár és megannyi izgalmas játék és móka.

Részletes program

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére