Jelenlegi hely

Betlehemi jászol kiállítás nyílt a Szent István-bazilikában

A kiállításon természetes alapanyagok felhasználásával készült, a betlehemi jelenetet, a betlehemezés népszokásait megörökítő, és a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó alkotások láthatók.

A Magyar Kézművességért Alapítvány immár 28. alkalommal rendezi meg a Betlehemi jászol kiállítását, amelynek anyagát idén első alkalommal a Szent István-bazilika lovagtermében mutatják be, december 8-tól január 7-ig.


Fotó: Esztergom-Budapest Főegyházmegye Turisztikai Iroda


Fotó: adventbazilika.hu

A sorozatot 1994-ben a római 100 jászol nemzetközi kiállítás mintájára indították el, amelyre hazánk 1993-ban kapott először meghívást. Az évek során – a kiállítás színesítése, még látványosabbá tétele érdekében – a betlehemi jelenetet vagy annak szereplőit ábrázoló művek mellett olyan alkotásokkal bővítették a pályázati lehetőséget, amelyek a betlehemezés népszokásait örökítik meg, a betlehem mának szóló üzenetét fogalmazzák meg, vagy az adventi-karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódnak, és meghittebbé, ünnepibbé és egyedivé tehetik otthonunkat, asztalunkat, karácsonyfánkat vagy éppen öltözékünket.

A pályamunkákat ezúttal is népi iparművészekből és néprajzkutatókból, valamint az esztergomi Keresztény Múzeum és a Ciszterci Egyházközség képviselőiből álló zsűri bírálta el. A zsűri tagjai elsősorban a művészi érték, eszmeiség, esztétikai megjelenés és technikai kivitelezés alapján döntöttek az alkotásokról, az amatőr pályázók esetében a készítők életkorát és személyét is figyelembe véve. A zsűri végül 126 pályázó több mint 200 munkáját választotta ki, amelyek a kiállításon megtekinthetők.

A betlehemi jászolokat felsorakoztató kiállításra a teljes árú belépő 1500, a gyerekeknek és nyugdíjasoknak szóló jegyért pedig 1000 forintot kell fizetni. A belépő azonban a Bazilika körkilátójába is érvényes.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére