Jelenlegi hely

Ünnepi fények Budapest utcáin

Az idei ünnepváró rendezvények elmaradnak ugyan, de az ünnepi hangulat nem marad el! Feldíszítették a kerületek karácsonyfáit, érdemes egy sétát tenni a kivilágított fővárosban.

Ez a karácsony más lesz, mint a többi, hiszen a járványhelyzet miatt le kellett mondani a hagyományos programokat és rendezvényeket, nem lesznek kirakodóvásárok, korcsolyapályák, koncertek és színes műsorok. Több helyen az online térbe költöztették az adventi események egy részét.

A három szimbólumot – az adventi koszorút, a karácsonyfát és a betlehemet – viszont most is megtaláljuk a legtöbb kerületben a gyönyörű díszkivilágítás mellett. Mutatjuk a képeket.

A ország karácsonyfája

A 17 méter magas és 4 tonnás ezüstfenyőt a Kossuth téren, az Országház előtt állították fel. Így néz ki díszkivilágításban:

Városház tér (V.)

Advent első vasárnapján felgyúltak a karácsonyi fények a Belvárosban és az Andrássy úton is. A korábbi ünnepi kivilágítást újragondolták, az újrahasznosított műanyagból és lebomló anyagokból készült dekorációnak nem csak a környezeti terhelése kisebb, de a fákat is kíméli.

Vörösmarty tér (V.) 

Idén is felállították a 11 méteres karácsonyfát, a Vörösmarty téri vásár a kézművesek portékáival az online térbe költözött.

Szent István tér (V.), a Bazilika előtt

Rendhagyó módon nyit az AdventBazilika, a Szent István téren áll a karácsonyfa és a betlehem, valamint egészen az újévig tartó online aktivitás- és élmény-sorozattal várnak. 

Budafok-Tétény (XXII.)

A hagyományokhoz híven idén is felállították a "Mindenki Karácsonyfáját" a Savoyai Jenő téren, a Nagytétényi Nagyboldogasszony Plébániatemplom kertjében és a Budafoki Szomszédok Piaca előtti téren. A Piac téren az ünnepi fények is felgyúltak.

Zugló (XIV.), Bosnyák tér

Hegyvidék (XII.), Böszörményi út

Terézváros (VI.), Hunyadi tér

Óbuda (III.), Fő tér

Ferencváros (IX.), Bakáts tér

Kőbánya (X.), Szent László tér

Meggyújtották az első gyertyát a Szent László téren a kőbányai betlehemnél található adventi koszorún. Idén feldíszítették a Városházát is, és az Újhegyi sétány is fényjátékot kap.

Rákosmente (XVII.)

Rákosmente karácsonyfája, egy közel 25 éves andalúziai jegenyefenyő került ki a Fő térre, mely 8 méter magas és 1,5 tonna. 

Pestszentlőrinc-Pestszentimre (XVIII.)

Az eddigi évektől eltérően az idén öt helyszínen állítottak fel karácsonyfákat, saját fája van a pestszentimreieknek, a Havannán élőknek, a Lakatos lakótelepieknek, és immár az Erzsébet- Bélatelepen élők is helyben díszíthetik a közös fát. Idén is áll a karácsonyfa a Béke téren.

Kispest (XIX.), Templom tér

Díszvilágítást és ünnepi feliratot kapott a Templom tér, és fölállították a kerület fenyőfáját, valamint a Betlehemet is. A teret és az Ady Endre út menti fákat mintegy 5500 méter fényfüzérrel díszítették, a Kós téren, a Kossuth téren, az Atatürk parkban, a Városház téren csaknem 1700 méter fényfűzért, azaz közel 17 ezer LED-lámpát szereltek fel a szakemberek.

Csepel (XXI.)

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Miért nehéz a mindennapi rutin figyelemzavarral? Reggel elindulni, iskolába vagy munkába érkezni időben, elintézni a fontos dolgokat, nem elfelejteni az uzsonnás dobozt, a határidőt vagy a kulcsokat – ezek a napi rutinfeladatok sok embernek automatikusak. De figyelemzavarral élőknek gyakran épp ezek a kis dolgok jelentik a legnagyobb kihívást.
Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.

Partnereink

NOE
Képmás Magazin
Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány
Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
Családháló
Ugrás az oldal tetejére